Keresztényellenes gyűlölet vezérelte a transznemű gyilkost
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) keresztényellenes gyűlölet-bűncselekményként vizsgálja a szerdán Minneapolisban, egy katolikus általános iskola templomában végrehajtott halálos támadást.
A csütörtökön is folytatódó nyomozással kapcsolatban Kash Patel, az FBI igazgatója közölte, hogy az eljárás során a gyűlölet-bűncselekményt belföldi terrorcselekményként kezelik. Az elkövetőt csütörtökön a 23 éves Robin Westmanként azonosította a hatóság, és megerősítették, hogy születéskori neve Robert Westman volt. Nyilvánosságra került egy bírósági dokumentum, amely szerint a névváltást Westman még kiskorúként, édesanyja jóváhagyásával kezdeményezte, és arra hivatkozott, hogy „nőként azonosítja magát”, és ehhez kívánja igazítani a nevét is.
Robin Westman szerdán az Annunciation Catholic School katolikus általános iskola templománál, a tanév első közös reggeli miséjének idején, az épület ablakán keresztül nyitott tüzet az összegyűlt diákokra, akik közül egy 8 és egy 10 éves gyermek a helyszínen életét vesztette, és 17-en megsebesültek. A sebesültek között 14 diák volt, 6–14 évesek, valamint 3 felnőtt, akikről a rendőrség azt közölte, hogy 80 év felettiek.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























