A migránsokkal együtt jött a lepra
Friss sajtóhírek szerint Erdélyben megjelent a lepra, ami újabb baljós figyelmeztetés arra, hová is vezet az ellenőrizetlen bevándorlás és a következetesen elhibázott brüsszeli migrációs politika.
Leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron egy ázsiai fiatal nőnél, további három lepragyanús társa még megfigyelés alatt áll – közölte a Maszol.ro kolozsvári hírportál. A román egészségügyi minisztérium közleménye szerint a leprás ázsiai nő egy kolozsvári szépségszalonban dolgozik masszőrként. További három, a hírek szerint indonéziai személy még kivizsgálás alatt áll. Egyébként ők is ugyanabban a szépségszalonban dolgoznak. Időközben megerősítették a második leprás esetet is.
Amikor egy európai uniós városban, ráadásul egy masszázsszalonban, ahol az ott dolgozók nap mint nap emberek tucatjaival kerülnek közvetlen kapcsolatba, megjelenik a lepra, akkor meg kell hogy szólaljon a vészcsengő. A romániai hatóságok gyors intézkedései – fertőtlenítés, a szalon bezárása, a munkatársak szűrése – ugyan helyesek, de nem oldják meg a probléma gyökerét. Európát ugyanis tömegesen árasztják el a migránsok, és e tekintetben teljesen mindegy, hogy illegális bevándorlókról van-e szó, akiknek csak a busás szociális ellátásunkra fáj a foga, vagy a harmadik országokból érkező legális munkavállalókról. A gond az, hogy a bevándorlókkal együtt jelennek meg Európában az olyan betegségek is, amelyekről a többségünk csak a történelemkönyvekben olvasott. És miközben az európai családok teljes joggal várnák el, hogy az országuk biztonságos legyen, az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság továbbra is azt erőlteti, hogy Európának „nyitottnak” kell maradnia, sőt még gyorsítani is kell a migrációs folyamatokat. Brüsszel ideológiai ámokfutása miatt azonban mindannyian veszélybe kerülhetünk.
A lepra ugyan ritka és kezelhető, de itt nem a konkrét megbetegedésen van a hangsúly, hanem azon, hogy miért kerülhetett egyáltalán be Európába olyan személy, akinek az egészségügyi szűrése nyilvánvalóan hiányos vagy elégtelen volt. Európa polgárai nem kísérleti nyulak, akiken a brüsszeli elit a saját ideológiai tévedéseit próbálgathatja. A mostani romániai eset is egyetlen dologra hívj fel a figyelmet: Európának vissza kell vennie a kontrollt a határai és a bevándorláspolitikája felett, különben a következő években egyre több olyan egészségügyi és társadalmi kockázattal szembesülünk majd, amelyekre korábban már nem is gondoltunk.
Magyar sikerstratégiát vázolt fel Orbán Viktor
Békepárti magyar sikerstratégiát és konkrét célokat vázolt a jövőre Orbán Viktor szombaton a miskolci háborúellenes gyűlésen – közölte Szánthó Miklós,…
Toroczkai: nagy a baj, gyökeres változásra van szükség
Nagy a baj Magyarországon, határozott lépéseket kell tenni, mert paradigmaváltás nélkül nincs magyar feltámadás – hangoztatta pártja szombati budapesti rendezvényén…
A magyarok nem engednék be Ukrajnát az Európai Unióba
A magyarok nagy többsége ellenzi Ukrajna uniós tagságát, és Ukrajna katonai támogatására sem adna egy centet sem – derül ki…
A MÁV szerint így késnek a vonatok
A tavaly decemberi adatok nem csupán az előző havi, hanem az egy évvel korábbi mutatóknál is jobban alakultak: összességében az…
Brüsszel manipulálni akarja a magyar választásokat
Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó pénzeszközöket, hogy ezzel manipulálja a választók döntését, és elmozdítsa a hatalomból Orbán Viktor kabinetjét –…
A Tisza ismét elárulta magát, Brüsszel bábja
A Tisza ismét „kegyetlenül elárulta magát”: a párt Brüsszel bábja, és most sem a magyar embereket, hanem Brüsszel háborús terveit…
Már a DK is a Tisza ellen kampányol?
A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.
Nem fenyeget gázhiány Magyarországon
Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…
Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok
Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…
A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba
A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…
A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába
Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…
Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről
Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…
























