Szijjártó: Brüsszel meghiúsítaná az alaszkai békecsúcsot
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az orosz miniszterelnök-helyettessel, Denisz Manturovval egyeztetett a közelgő amerikai–orosz csúcstalálkozóról.
Szijjártó Péter a Facebookon közzétett bejegyzésében sajnálatosnak nevezte, hogy „az Európai Unió háborúpárti politikusai a péntekig hátralévő napok mindegyikét igyekeznek felhasználni arra, hogy aláaknázzák a békéhez vezető utat és ellehetetlenítsék a Trump–Putyin találkozó sikerét”. Magyarország a csúcstalálkozó sikerében érdekelt, ahhoz minden szükséges támogatást megadunk, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy megakadályozzuk a csúcstalálkozót ellehetetleníteni, megnehezíteni próbáló brüsszeli törekvéseket” – hangoztatja a magyar külügyminiszter. Szijjártó szerint az amerikai és az orosz elnök e heti találkozójának jelentősége „még a Holdról is látszik”, így a napokban „minden bizonnyal Alaszka lesz a legkeresettebb földrajzi név az internetes keresőkben”.
Hétfőn Denisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettessel telefonos megbeszélés keretében tekintettük át a csúcstalálkozót megelőző nemzetközi politikai körülményeket – tájékoztatott Szijjártó. „Megerősítettem Magyarország álláspontját, mely szerint az ukrajnai háborúnak nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztalnál van a megoldása, amit legnagyobb eséllyel egy amerikai–orosz megállapodás hozhat el. Ezért Magyarország üdvözli és nagy várakozással tekint az amerikai és az orosz elnök találkozójára. Mi mindig is a tűzszünet, a béketárgyalások és a diplomáciai csatornák nyitva tartása mellett érveltünk, akkor is, amikor minket ezért alpári támadások értek az európai és a korábbi amerikai politikai vezetők részéről” – húzta alá.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























