Brüsszel nem kötelezi Szlovákiát a háztáji állatok leölésére a mostani járvány miatt?
A ragadós száj- és körömfájással sújtott csallóközi településeken a lakosság körében hatalmas a felháborodás, hogy a háztáji állataikat is leölik. Az uniós szabályok ezt azonban nem teszik kötelezővé – figyelmeztet legújabb Facebook-bejegyzésében Gyimesi György konzervatív politikus, a környezetvédelmi miniszter, Tomáš Taraba tanácsadója, akinek a kommentárját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
„Megint nem szakemberként szólok, mert úgy tűnik, most nem csak a szakemberekre van szükség, hanem a jóérzésű, empatikus szemléletre is. Meg kellene érteni ugyanis, hogy mit jelent a háztáji gazdálkodóknak egy-kettő, vagy akár húsz egészséges állat hatóságok általi elpusztítása. Ezek sokszor házi kedvencek, sokszor családok megélhetése, de mindenképp egy állandó gondoskodó munka eredménye. Lelkiismeretes, dolgos családok mennek benne lelkileg és anyagilag tönkre” – írja Gyimesi, majd így folytatja:
„Mindaddig felelős állampolgárként néztem végig a szívszorító beszámolókat, amíg tegnap a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke, Branislav Becík (Hlas) nem szólította fel a miniszter urat, hogy mérlegeljen. A gócpontoktól 3 kilométeren belüli háztáji egészséges állatok elpusztítása ugyanis érvelése szerint nem EU követelmény, hanem ajánlás.
Szaktudás és empátia! Az elmúlt napokban rengeteg emberi tragédiát láthattunk és hallhattunk! Bízok benne, hogy minden felelős és döntéshelyzetben lévő politikusnak sikerül megtalálni az emberi és biztonságos megoldást!” – zárta bejegyzését Gyimesi György.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























