Ezt gondoljuk a németországi választásokról II.
Ami a német választásokat illeti, Olaf Scholz kancellár természetesen elvesztette azokat. Azonban korai lenne azt mondani, hogy a német társadalom kezd ébredezni. Hiszen Friedrich Merz pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), amely csak nevében „keresztény”, többséget szerzett – figyelmeztet a tsargrad.tv portálon megjelent kommentárjában a jeles orosz filozófus és geopolitikai elemző, Alekszandr Dugin.
Dugin szerint a CDU egy abszolút liberális politikai struktúra, amelynek semmi köze a kereszténységhez. Ugyanolyan globalista, mint Olaf Scholz Szociáldemokrata Pártja (SPD). „Persze az, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) párt a második helyre került a szavazatok több mint 20 százalékával, nagy siker. Ez a viszonylag új párt értelmes téziseket fogalmaz meg, és minden nacionalizmus és jobboldali radikalizmus vádja ellene puszta rágalom. Az „Alternatíva Németországért” a mérsékelt polgári, hétköznapi német emberek érdekeit és érzéseit fejezi ki. Pontosabban nem is az átlagemberekét, hanem a normálisakét, mert Nyugaton már az átlagemberek is megosztottak. És ha korábban minden társadalomban ők képviselték a normális többséget, és az abszurd és radikális, szélsőséges eszméket néhány marginalizált ember fejezte ki, akkor ma a nyugati társadalom jelentős része őrült radikálissá, szélsőségessé vált” – figyelmeztet Dugin.
Dugin úgy véli, hogy az AfD a normális németországi emberek józan eszét védi más politikai formák elborult képviselőivel szemben, legyen szó a baloldalról vagy a Zöldekről, Scholz SPD-jéről vagy Merz CDU-járól, de összességében a német lakosság teljesen rosszul szavazott. „Egy ilyen Németországgal, amelynek élén Merz áll, Oroszország nem léphet szövetségre. Minden bizonnyal együtt kell majd működnünk az AfD párttal, amely több mint 150 mandátumot szerzett a Bundestagban. Ami a leendő új kancellárt, Friedrich Merz-et illeti, ismétlem, ő egy tipikus globalista. Ráadásul úgy gondolja, hogy most egy európai frontot kell létrehozni a szintén józanul (talán átmenetileg, talán véglegesen – meglátjuk, hogyan alakulnak a körülmények) józanodó Amerika ellen. Tehát ez csak egy őrült ember, aki szemben áll a józan ész felé orientálódó Oroszországgal és az egyre inkább épeszű Amerikával. Szóval nem hiszem, hogy egyhamar lehetséges lenne bármilyen szövetség Oroszország és Németország között. Inkább Trumppal építsünk valamifajta szövetségi modellt, mint ezekkel az európai perverzekkel, akik mindenáron meg akarják menteni a szétrobbanó globális liberális világrendet” – zárja az írását Alekszandr Dugin. (tsargrad.tv)
Sorozatunk első részét itt olvashatják el.
Valóban a feketék a fehérek áldozatai?
Az elmúlt években könyvtárnyi írás született a feketék rendszerszintű elnyomásáról az Egyesült Államokban, a helyzet valójában azonban nem ilyen egyértelmű.…
Ukrajna uniós pénzből vásárol orosz gázt?
Csúcsra jár a brüsszeli kettős mérce: orosz eredetű földgáz beszerzését finanszírozhatja az Európai Bizottság Ukrajnának – közölte Gyürk András, a…
Meglepetés: Magyarországra jön az ukrán külügyminiszter
A magyar–ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen Kijevet terheli, de a kormány továbbra is a párbeszéd híve, ezért…
Álhír, hogy Trump üzent Orbánnak az orosz kőolaj ügyében
A sajtóban terjedő hírekkel ellentétben nem üzent Donald Trump amerikai elnök Magyarországnak az orosz kőolajvásárlások beszüntetésének ügyében, még közel hasonló…
Toroczkai: Orbán és Magyar Péter sem hozhat valódi változást
Orbán Viktor és Magyar Péter Kötcsén egymást próbálta túlharsogni, de semmit nem mondtak arról, hogyan lehetne Magyarországon valódi gazdaságpolitikai fordulatot…
Ukrajna csatlakozása háborúba sodorja az Európai Uniót
Ukrajna európai uniós (EU) tagsága közvetve vagy közvetlenül, de mindenképpen magával hozza, hogy belevisznek bennünket a háborúba – jelentette ki…
Így reagált Magyar Péter Orbánra
„Orbán mai lázálma a vég kezdete. A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán–Gyurcsány korszakot” –…