Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?
Szlovákia és Magyarország kapcsolatai soha nem voltak még olyan jó szinten, mint a jelenlegi kormányok idején, ezért az ellenzék azon próbálkozásai, amelyek ezeknek a kapcsolatoknak a megzavarását célozzák, csak a „levegőbe lövöldözés” szintjén fognak maradni – jelentette ki Juraj Blanár szlovák külügyminiszter a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek.
Az interjúban a szlovák külügyminiszter a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatokról beszélt, hangot adva azon nézetének, hogy a végéhez közeledő évben a bizonyos kérdésekben eltérő vélemény ellenére is minden szomszédos országgal sikerült tovább mélyíteni az együttműködést. „Az ellenzék minden próbálkozása, amelyekkel meg szeretnék zavarni kapcsolatainkat Magyarországgal, például a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezésének formájában, és ennek a magyar kártyának a használatával, csak afféle üres pufogtatások, mert ma senkinek sem áll érdekében, hogy ilyen módon visszatérjünk a múltba” – jelentette ki Juraj Blanár. A törekvés az, hogy a jövőbe nézzünk – tette hozzá, rámutatva: a két ország összeköttetéseit növelő projektekről születnek megállapodások, például a kőolaj- és gázvezetékekről. Kijelentette: azokon a területeken, ahol azonosak a nézetek, közös érdekvédelem zajlik, ugyanakkor el kell mondani azt is, hogy van több olyan dolog is, amelyekre Magyarországtól eltérő nézőpontból tekintenek.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…























