Orbán: sikerült megóvni magunkat a háborútól
Az Európai Unió vezetői a péntek hajnalig tartó brüsszeli tárgyalásukon sem jutottak dűlőre a befagyasztott orosz vagyon felhasználásáról Ukrajna céljaira, ehelyett jóváhagyták, hogy 2026-27-ben összesen 90 milliárd eurós hadikölcsönt nyújtanak Ukrajnának. Magyarország, Szlovákia és Csehország azonban ebben sem vesz részt.
A befagyasztott orosz vagyon felhasználása Ukrajna céljaira hadüzenetként értelmezhető, azonnal belerántott volna bennünket egy háborúba, ettől sikerült megóvni magunkat, ez egy nagyszerű siker – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben péntek hajnalban.
Halott ötlet
Az egynapos brüsszeli uniós csúcsértekezlet után nyilatkozva Orbán Viktor azt mondta, hogy a befagyasztott orosz vagyon felhasználása „egy halott ötlet”. „Mi ezt eleve elutasítottuk, megmondtuk, hogy Magyarország ezt ellenzi és semmilyen felelősséget ezért nem vállal” – fogalmazott a miniszterelnök, majd hozzátette: „ha ez a javaslat átment volna, akkor napokon belül, de három hónapon belül mindenképpen benne állnánk közvetlenül is egy háborúban. Ettől sikerült megóvni magunkat. Ez egy nagyszerű siker”. Elmondása szerint kiderült, hogy összességében az uniós tagállamok magáncégeinek több vagyona van Oroszországban, mint az Európában befagyasztott orosz vagyon, ami azt jelenti, hogy egy orosz válaszlépés esetén Európa ezen nem nyer, hanem veszít. Kiderült továbbá, hogy jogilag nem védhető a konstrukció, ez „konfiskálásnak, elkobzásnak” fog minősülni. A belgák ezt nem vállalták. Csak akkor járultak volna hozzá, ha a kockázatot vállalja a többi tagállam is. De „ehhez nem nagyon fűlött a foga senkinek”.
Uniós hitelfelvétel
A közös uniós hitelfelvétellel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: annak „akadálya mi voltunk”, valamint a szlovákok. „Mi azt mondtuk, hogy nem akarunk közösen hitelt fölvenni és ezt a pénzt elküldeni, odaadni kölcsön formájában Ukrajnának, amiről mindannyian tudjuk előre, hogy ezt a kölcsönt az ukránok a büdös életben nem fogják tudni visszafizetni” – fogalmazott. A szlovákok nagyon erősen szembementek ezzel, „mi, magyarok is, ahogy szoktunk”, és Andrej Babiš cseh miniszterelnök is bejelentette, hogy kormánya nem akar pénzt küldeni Ukrajnába – közölte. „Ezért mi azt kértük, ha ők erre a vonatra föl is szállnak, mi meg nem akarunk erre jegyet váltani, akkor nekünk ne kelljen fölszállni erre a vonatra. Úgyhogy mi ebből kimaradtunk” – fogalmazott. Tehát most egy hadikölcsön jött létre – magyarázta a miniszerelnök. Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot kivéve az összes uniós tagállam összeállt egy hitelnyújtó közösséggé, uniós pénzt is fölhasználva egy hadikölcsönt adnak az ukránoknak. „Mi ebből kimaradtunk” – fogalmazott.
Szavai szerint ez a hadikölcsön sose fog visszajönni, annak kamatait és a tőkéjét azoknak kell majd kifizetni, akik a hadikölcsönt nyújtották Ukrajnának. Úgyhogy „megmentettük a gyerekeinket, meg az unokáinkat attól, hogy egy elhibázott háborúba, hadikölcsön formájában küldött pénzért majd nekik kelljen később helytállni” – fogalmazott.
Összeállt a V3
Orbán Viktor fontosnak nevezte továbbá, hogy „összeállt a V3”: együtt léptek fel szlovákok, csehek és magyarok. „Ez így, a három együtt, az már egy nehézsúly” – mondta. „Ez bíztató, folytatni fogjuk az együttműködést” – fogalmazott, majd hozzátette: a rossz hír az az, hogy noha „mi kimaradtunk ebből az egészből”, de a hadikölcsön révén megsegítették az európai vezetők a háborút, és folytatódik a háborús készülődés. „Összességében tehát a háborús fenyegetés szempontjából csak rossz híreim vannak és csak rossz tapasztalataim. Hogy mi ebből kimaradunk, az a jó dolog” – tette hozzá nyilatkozatában Orbán Viktor.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























