Budapest: szilveszterkor is tilos lesz tűzijátékot használni
A korábbi évektől eltérően idén szilveszterkor tilos tűzijátékot, pirotechnikai terméket használni Budapest túlnyomó részén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu oldalon.
A BRFK szerint Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlése 27/2025. (XI. 7.) számú önkormányzati rendelete szigorította a szórakoztató célra szánt pirotechnikai eszközök felhasználását Budapest közterületein. A rendelet értelmében tilos 2. és 3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátékterméket felhasználni Budapest egész területén december 31-én 20 óra előtt, valamint január 1-jén 2 óra után, védett övezetben december 31-én és január 1-jén egész nap, valamint fokozottan védett övezetben egész évben. A budapesti közterületek besorolását a Főváros közleménye tartalmazza.
Szilveszterkor a rendőrök a közterület-felügyelőkkel együttműködve látnak el közterületi szolgálatot, és fellépnek azokkal szemben, akik tiltott módon használnak tűzijátékot. A rendelet megsértése 200 000 és 1 200 000 forint közötti közigazgatási bírságot vonhat maga után. Petárdázni – ahogyan eddig, úgy idén is – Magyarország teljes területén, egész évben tilos (és veszélyes)! A petárdával elkövetett szabálysértés esetén az elkövetők 200 000 forintig terjedő bírságra számíthatnak – figyelmeztet közleményében a BRFK.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























