Orbán Viktor: Németország háborúra készül az oroszokkal
A sok napirendi pont ellenére ezt a hétvégét egyetlen téma, a háború és a béke témája uralja majd – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Brüsszelbe tartó repülőgépen újságíróknak.
Orbán Viktor a belga fővárosban az uniós tagállamok vezetőinek részvételével kezdődő EU-csúcs apropóján elmondta, a találkozón a következő hétéves költségvetés, a migráció és a Közel-Kelet témája egyaránt napirenden van, de ezt az összes, egyébként fontos kérdést „mind be fogja takarni” a háború és a béke kérdése.
Az ukránok támogatása felől közelítve a kérdéshez azt kell megvitatnunk, hogy adjunk-e, ha igen, mennyit és milyen módon Ukrajnának támogatást, katonaitól a pénzügyiig, gondolva az összes lehetséges formára – fogalmazott a kormányfő, megjegyezve, a következő időszakban ez az asztalon lévő kérdés. Kifejtette, a háborúpártiak Ukrajnának akarnak támogatást adni, akik meg nem akarnak ilyet adni, azok azt mondják, nem kellene semmilyen döntést sem hoznunk most, hanem meg kell várni az amerikai–orosz tárgyalások eredményét. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország most szövetségeseket keres, összegyűjtjük azokat az országokat, akik azt gondolják, hogy az orosz vagyon kisajátítása és Ukrajnának történő átadása nem más, mint „egy nyílt hadüzenet”.
A miniszterelnök elmondta: Németországon „nem lehet kiigazodni”, a háborúban és a szankciós ügyben a németekkel egész egyszerűen nem lehet együttműködni, mert kiszámíthatatlan pályán vannak és lépésről lépésre sodródnak bele a háborúba. „Németország ma nagyon közel van ahhoz, hogy vezérszereplője legyen egy Európának Oroszországgal kirobbantott háborújában” – fogalmazott. Hozzátette: tapasztalata szerint mindenki úgy érzi, hogy a háború messze van, ez inkább egy pénzügyi kérdés, „de nem, a valóság az az, hogy ténylegesen háborúra készül az Európai Unió”. Megjegyezte: már zajlik az a gondolkodás, hogy a hanyatlóban lévő német ipar hogyan tudna ismét fölívelni a hadiipari fejlesztések segítségével.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























