Veszélyes álhírekkel árasztanak el minket az ukránok
Az európai országokat, így régiónk államait is elárasztotta a külföldről gerjesztett háborús propaganda. És aki rögtön az oroszokra gondol, az nagyot téved. Az ukránok soha nem látott aktivitást mutatnak, ráadásul őket Brüsszel a háttérből támogatja.
A magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal friss elemzése szerint a magyar lakosság több mint 56 százaléka találkozott háborús propagandával a médiában. Ez már önmagában egy jelzés arra, hogy az információs térben nem a kiegyensúlyozott tájékoztatás, hanem a befolyásolási szándék vált meghatározóvá. Az 56 százalék azonban csak az átlag, amely az összes országot tartalmazza. Ukrajna esetében ez a szám jóval nagyobb. A megkérdezettek több mint 65 százaléka szerint Ukrajna aktívan folytat háborúpárti propagandát Magyarországon. A most közzétett elemzésben felidézik: 2025 májusában az ukrán biztonsági szolgálat kémvádjaira hivatkozva összehangolt nemzetközi dezinformációs kampány indult Magyarország ellen, amely teljes mértékben a féligazságokra építő, időnként nyílt hazugságokat terjesztő ukrán kommunikációt tükrözte. A kampány célja az volt, hogy Magyarországot – minden alap nélkül – „háborús agresszorként” tüntesse fel, és ezzel gyengítse a magyar békepárti álláspont hitelességét.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal felméréséből azonban az is kitűnik, hogy a magyar lakosság egyre inkább felismeri: Ukrajna mellett Brüsszel is aktív szereplője a háborúpárti narratívák terjesztésének. A válaszadók csaknem 66 százaléka szerint maga az Európai Unió is háborúpárti propagandát fejt ki Magyarországon. Ez komoly vádirat az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság politikai irányvonala ellen, amely nemhogy fellépne a félrevezető ukrán kommunikációval szemben, hanem azt nyíltan támogatja, sőt intézményi szintű legitimitást is biztosít neki.
A magyar lakosság elsöprő többsége – több mint 70 százaléka – állami fellépést sürget minden olyan szereplővel szemben, aki háborús propagandát terjeszt, vagy hamisan azt állítja, hogy Magyarország részt venne a konfliktusban. Ez világos társadalmi üzenet: a magyarok nem kérnek sem az ukrán dezinformációból, sem a brüsszeli politikai nyomásból, amely a háború folytatásában érdekelt.
A dokumentumból kirajzolódó kép egyértelmű: Ukrajna és a brüsszeli intézményrendszer propagandaszövetséget alkot, amelyben a valóság eltorzítása eszköz a politikai célok eléréséhez. Mindezt Ursula von der Leyen bizottsága nemhogy féken tartaná, hanem saját geopolitikai projektje részeként ösztönzi is. A kérdés már csak, hogy ezt még meddig tűrjük?
Magyar sikerstratégiát vázolt fel Orbán Viktor
Békepárti magyar sikerstratégiát és konkrét célokat vázolt a jövőre Orbán Viktor szombaton a miskolci háborúellenes gyűlésen – közölte Szánthó Miklós,…
Toroczkai: nagy a baj, gyökeres változásra van szükség
Nagy a baj Magyarországon, határozott lépéseket kell tenni, mert paradigmaváltás nélkül nincs magyar feltámadás – hangoztatta pártja szombati budapesti rendezvényén…
A magyarok nem engednék be Ukrajnát az Európai Unióba
A magyarok nagy többsége ellenzi Ukrajna uniós tagságát, és Ukrajna katonai támogatására sem adna egy centet sem – derül ki…
A MÁV szerint így késnek a vonatok
A tavaly decemberi adatok nem csupán az előző havi, hanem az egy évvel korábbi mutatóknál is jobban alakultak: összességében az…
Brüsszel manipulálni akarja a magyar választásokat
Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó pénzeszközöket, hogy ezzel manipulálja a választók döntését, és elmozdítsa a hatalomból Orbán Viktor kabinetjét –…
A Tisza ismét elárulta magát, Brüsszel bábja
A Tisza ismét „kegyetlenül elárulta magát”: a párt Brüsszel bábja, és most sem a magyar embereket, hanem Brüsszel háborús terveit…
Már a DK is a Tisza ellen kampányol?
A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.
Nem fenyeget gázhiány Magyarországon
Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…
Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok
Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…
A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba
A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…
A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába
Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…
Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről
Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…
























