Klaus: az európai demokraták legfőbb ellensége ma Brüsszel
Brüsszel az 1990-es évek óta megtestesítőjévé vált mindannak, amivel egy európai demokratának szembe kell szállnia – jelentette ki Václav Klaus volt cseh államfő és miniszterelnök Brüsszelben.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli központja által „Harc Európa lelkéért” elnevezésű konzervatív konferenciáján tartott előadásában hangsúlyozta: az Európai Unió intézményrendszere olyan irányba fejlődött, amely aláássa a nemzetállamokat és a piacgazdaság alapelveit. Klaus kiemelte: ellenzi a szupranacionális intézmények túlzott térnyerését, valamint azokat a brüsszeli szabályozásokat, amelyek szerinte a kommunizmusban tapasztalt központi tervezést idézik. Úgy vélte, a politikai korrektség és a brüsszeli elit beavatkozása olyan rendszerhez vezetett, amelyből hiányoznak a demokrácia működéséhez elengedhetetlen fékek és ellensúlyok.
A volt államfő szerint sokan ma már felismerik, hogy a jelenlegi európai berendezkedés nemcsak a kommunizmushoz, hanem más kollektivista ideológiákhoz is hasonlítható. Előadásában továbbá két témakört emelt ki: az „Európa lelke” fogalmát és az EU gazdaságpolitikai irányát. A konferencia címére – Harc Európa lelkéért – reagálva azt mondta: Európának nincs közös lelke vagy közös eszméje, „ilyen soha nem is volt, és nincs is rá szükség”. Úgy érvelt: a kontinens sokszínű, történelme nem egységes, és a közös eszme keresése csak a történelem és a valóság meghamisításához vezethet. Kiemelte, a szabadság fontos európai érték, de nem tekinthető „Európa lelkének”, és nem indokolja egy pánkontinentális, egységes politikai tér megteremtését. „Európa nem homogén, Európának nincs közös történelme” – fogalmazott.
Klaus határozottan bírálta az Európa és az Európai Unió közötti gyakori fogalmi összemosást. „Az Európai Unió nem Európa” – hangsúlyozta. Szerinte az EU nem filozófiai vagy civilizációs tér, hanem országok együttműködése közös érdekek mentén, amelyet pragmatikusan kell szemlélni. Hozzátette: a közgazdaságtan szerint kontinentális szinten csak kevés valódi közjó létezik, mégis úgy látja, „Brüsszel mindent közjónak minősít”. A migrációval kapcsolatban kifejtette: Európa saját maga teremtett keresletet a bevándorlás iránt, és ezzel ösztönözte a folyamatot. Bírálta azt az európai szemléletet, amely a migrációt természetesnek és jogosnak tekinti. Úgy véli, ez a hozzáállás a nemzetállami keretek tagadásához vezetett, amelynek következményei Európa-szerte láthatók.
Veszélyes közelségben az orosz energia tilalma
Az eddigi elképzeléseknél is rosszabb kompromisszum körvonalazódott az orosz energiahordozók importtilalmi terveiben. A számunkra legfontosabb, hosszú távú szerződéseken alapuló csővezetékes…
Semjén Zsolt: ideje, hogy előny legyen, ha valaki magyar
Száz évig, Trianon óta hátrány volt, ha valaki magyar, épp itt az ideje, hogy végre előny legyen – jelentette ki…
Magyarország megtámadja Brüsszel gázdiktátumát
Magyarország meg fogja támadni az orosz energiaimportot ellehetetlenítő REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon, a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma…
Brüsszel háborúba akarja vinni Európát Oroszországgal
Európa brüsszeli része továbbra is háborúba akarja vinni a kontinenst Oroszországgal, és a háborúpárti fanatikusok a NATO külügyi tanácsülésén is…
A magyar munkahelyek a magyaroké
A magyar munkahelyek a magyaroké, a nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát – írja…
Kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat
Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat: a jóváírás kedden megjelent…
Kampány indul a Tisza baloldali megszorító csomagjáról
„Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról” – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a…
Menczer Tamás: a magyarok nem akarnak kormányváltást
A magyarok nem akarnak kormányváltást, ott vannak a Fidesz mögött – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Harcosok…
Tiszás csomag: 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz
Kint a tiszás megszorító csomag. 600 oldal, 6 aláírás, 50 százalék baloldali megszorítás, 50 százalék brüsszeli ukáz – írja Orbán…






















