Csak mese, hogy Oroszország veszíthet Ukrajnában
Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap csütörtöki tájékoztatása szerint.
Bart De Wever egy brüsszeli konferencián beszélt azzal összefüggésben, hogy az Európai Bizottság lefoglalná, és Ukrajna finanszírozására használná az európai, köztük a belga bankokban tárolt, majd az uniós szankciók nyomán befagyasztott orosz pénzeszközöket. A belga miniszterelnök közölte, „hihetetlen nyomás nehezedik” kormányára az orosz vagyon lefoglalásának kérdésével kapcsolatban, majd emlékeztetett: ez az Orosz Központi Bank pénze. „Szép történet lenne” pénzt elvenni a „rosszfiútól”, Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, és odaadni a „jófiúnak”, Ukrajnának – mondta. belga kormányfő megjegyezte, „nem kívánatos”, hogy Oroszország veszítsen, és instabilitás uralkodjon el egy olyan országban, amely nukleáris fegyverekkel rendelkezik.
Közölte: a befagyasztott vagyon „ellopása” egy másik országtól, annak állami vagyonalapjaitól még soha nem történt meg. Egy háború alatt az állami vagyonalapokat befagyasztják, majd a háború végén a vesztes államnak le kell mondania ezen pénzeszközök egészéről vagy egy részéről, hogy kártalanítsa a győzteseket. De – mint kiemelte – még a második világháború alatt sem kobozták el Németország pénzét. „És ki hiszi azt, hogy Putyin higgadtan elfogadja az orosz vagyon elkobzását? Moszkva tudatta velünk, ha lefoglalják az orosz vagyont, Belgium és személy szerint én örökké, életünk végéig érezni fogjuk a következményeket. Ez elég hosszú időnek tűnik számomra” – fogalmazott.
De Wever arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország válaszlépésként bizonyos nyugati vagyonokat is elkobozhat, ugyanis az orosz pénzeszközöket kezelő belgiumi székhelyű Euroclearnek például 16 milliárd eurója van Oroszországban. Moszkva az összes oroszországi belga gyárat is lefoglalhatná – tette hozzá, majd megjegyezte: Fehéroroszország és Kína is elkobozhatja az ott befektetett nyugati vagyont. „Mindezt átgondoltuk? Nem!” – jelentette ki.
Így vehetjük fel a harcot a kibertér veszélyes bűnözőivel
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön 2026. január 31-ig tartó kampányt indít „Biztonság. Mi rávilágítunk” címmel, hogy felhívja ügyfelei figyelmét…
Orbán: a tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról
A tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról, és helyette csütörtökön egy nagy megállapodást írunk alá – közölte Orbán Viktor miniszterelnök…
Veszélyes közelségben az orosz energia tilalma
Az eddigi elképzeléseknél is rosszabb kompromisszum körvonalazódott az orosz energiahordozók importtilalmi terveiben. A számunkra legfontosabb, hosszú távú szerződéseken alapuló csővezetékes…
Semjén Zsolt: ideje, hogy előny legyen, ha valaki magyar
Száz évig, Trianon óta hátrány volt, ha valaki magyar, épp itt az ideje, hogy végre előny legyen – jelentette ki…
Magyarország megtámadja Brüsszel gázdiktátumát
Magyarország meg fogja támadni az orosz energiaimportot ellehetetlenítő REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon, a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma…
Brüsszel háborúba akarja vinni Európát Oroszországgal
Európa brüsszeli része továbbra is háborúba akarja vinni a kontinenst Oroszországgal, és a háborúpárti fanatikusok a NATO külügyi tanácsülésén is…
A magyar munkahelyek a magyaroké
A magyar munkahelyek a magyaroké, a nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát – írja…
Kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat
Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat: a jóváírás kedden megjelent…
Kampány indul a Tisza baloldali megszorító csomagjáról
„Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról” – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a…
Menczer Tamás: a magyarok nem akarnak kormányváltást
A magyarok nem akarnak kormányváltást, ott vannak a Fidesz mögött – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Harcosok…
Tiszás csomag: 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz
Kint a tiszás megszorító csomag. 600 oldal, 6 aláírás, 50 százalék baloldali megszorítás, 50 százalék brüsszeli ukáz – írja Orbán…





















