LEGOLVASOTTABB











Kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat: a jóváírás kedden megjelent a bankszámlákon, és a Magyar Posta is kedden kezdi meg a kézbesítést – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A postások is kedden kezdik meg a kézbesítést (Fotó: SITA/AP/MTI/Kocsis Zoltán illusztrációs felvétele)
❚❚

A nyugdíjasok novemberben már megkapták a januárig visszamenőleges, 11 havi nyugdíjkiegészítést. A decemberi nyugdíj szintén az inflációkövető, 1,6%-os kiegészítéssel érkezik. Egy átlagos öregségi nyugdíjas számára a korrekció éves szinten átlagosan több mint 51 000 forintos többletet jelent. Ebből 47 100 forintot a novemberi nyugdíjjal együtt, egy összegben már kézhez kaptak, a fennmaradó 3900 forintot pedig a decemberi nyugdíj tartalmazza.

2025 novemberében és decemberében összesen 112 milliárd forintnyi kompenzáció kerül kifizetésre közel 2,5 millió nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő számára. A nyugdíjemelés folytatódik: januárban 3,6%-os nyugdíjemelés várható, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj, valamint a 14. havi nyugdíj egy heti összege is – áll a szaktárca honlapján megjelent közleményben.

Küldj nekünk tippet




Becsületgyilkosság: európai időutazás a középkorba

A híreket figyelve sokan azt gondolhatják, hogy Európa mára búcsút intett a migrációs válságnak, ez azonban súlyos tévedés. Az európai…

02. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

Az ünnepi készülődést segítve a nyugdíjasok idén decemberben is előrehozottan kapják meg a nyugdíjkiegészítéssel emelt nyugdíjukat: a jóváírás kedden megjelent…

02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nagy bajban a szerbek: leáll az ország olajfinomítója

Nem hosszabbították meg a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) működési engedélyét, leáll a szerbiai kőolaj-finomító – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági…

02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kampány indul a Tisza baloldali megszorító csomagjáról

„Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról” – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a…

02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Menczer Tamás: a magyarok nem akarnak kormányváltást

A magyarok nem akarnak kormányváltást, ott vannak a Fidesz mögött – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a Harcosok…

02. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Hihetetlen összeget lophatott el az ukrán háborús maffia

A volt ukrán miniszterelnök, Mikola Azarov szerint a kijevi rezsim korrupt tisztviselői akár több mint 100 milliárd dollárt is ellophattak…

02. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tiszás csomag: 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz

Kint a tiszás megszorító csomag. 600 oldal, 6 aláírás, 50 százalék baloldali megszorítás, 50 százalék brüsszeli ukáz – írja Orbán…

02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A melegházasság uniós elismerése sérti a tagállami szuverenitást

Az azonos nemű személyek külföldön kötött házasságának elismeréséről szóló múlt heti uniós döntés sérti a tagállamok szuverenitását – jelentette ki…

02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az orosz hadsereg egyre gyorsabban halad előre

Az orosz elnök felkereste az Ukrajnában harcoló orosz erők egyik parancsnokságát, ahol jelentették neki a donyecki régióban található Pokrovszk (orosz…

02. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Kallas számolatlanul öntené a pénzünket a korrupt Ukrajnába

Az ukrajnai korrupciós vizsgálatok nem árnyékolhatják be Ukrajna szabadságért folytatott harcát és Európa felé vezető útját – jelentette ki Kaja…

02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A NATO megelőző csapást mérhet az oroszokra

A NATO Katonai Bizottságának elnöke szerint a szövetség „agresszívabb” fellépést fontolgat az Európa elleni orosz hibrid hadviseléssel, elsősorban a kibertámadásokkal,…

01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A háború-, migráció- és genderpárti külpolitika lesz Európa veszte

Az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt, a közösség már nem szereplője a világpolitikának, és ebből a partvonalon kívülre…

01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni

A magyar kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek…

01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Kirajzottak az adóellenőrök a karácsonyi vásárokra

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart. Mire kellene felkészülnünk?

01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump szerint az ukrán korrupció miatt késhet a béke

Az amerikai elnök, Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban.

01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Harc az indokolatlan áremelések ellen

Továbbra is fellépünk az indokolatlan áremelések ellen, a vásárlók érdekében: a kormányhivatal 2026. február 28-ig folytatja az árréscsökkentés ellenőrzését, immár…

01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Még több terméket vásárolhatunk olcsóbban

Mától még több terméket vásárolhatnak olcsóbban a magyar családok és a nyugdíjasok – mondta el Zsigó Róbert, a Kulturális és…

01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Menczer: a Tisza odaadná a magyarok pénzét a háborúra

Brüsszel folytatni akarja a háborút, és ehhez a pénzt a tagállamoktól szeretné elvenni; a Tisza odaadná a magyarok pénzét, ezért…

01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.