LEGOLVASOTTABB











A melegházasság uniós elismerése sérti a tagállami szuverenitást

Az azonos nemű személyek külföldön kötött házasságának elismeréséről szóló múlt heti uniós döntés sérti a tagállamok szuverenitását – jelentette ki Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai pártcsalád elnöke, volt lengyel kormányfő.

Az Európai Bíróság szerint az EU tagállamai kötelesek elismerni egy másik uniós tagországban azonos nemű személyek által kötött házasság érvényességét (Fotó: SITA/AP/Natacha Pisarenko)
❚❚

A fő lengyelországi ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) politikusa az Európai Bíróság múlt keddi döntése ügyében foglalt állást, melyben a luxembourgi székhelyű testület megállapította: az EU tagállamai kötelesek elismerni egy másik uniós tagországban azonos nemű személyek által kötött házasság érvényességét. A döntést annak kapcsán hozták, hogy a lengyel hatóságok korábban megtagadták egy lengyel és egy lengyel–német állampolgárságú férfi németországi házassági anyakönyvi kivonatának bejegyzését a hazai nyilvántartásba.

Az uniós bíróság ezzel a döntésével „mélyrehatóan beavatkozik a tagállamok ügyeibe” – hangsúlyozta Morawiecki. Hozzátette: az Európai Uniónak a jelenlegi kulcsfontosságú problémákkal kellene foglalkoznia, például a versenyképességgel, a zöld megállapodás korlátozásával vagy a migrációs paktummal. Mindeközben „arcátlan, szemtelen beavatkozás zajlik a tagállamok jogrendjébe, a családi jog rendszerébe” – jelentette ki az EKR elnöke. „El a kezekkel a lengyel gyermekektől!” – hangoztatta Morawiecki, majd így folytatta: az uniós döntés elismerése végeredményben azt jelentené, hogy egy másik országban házasságot kötött azonos nemű pár „minden olyan jogosultságot élvezne, amelyet egy Lengyelországban összeházasodott pár megkaphat”. „Ebbe semmiképpen sem egyezhetünk bele” – húzta alá, felszólítva a társadalmat „a lengyel családok, lengyel gyermekek, a lengyel hagyományok védelmére bármilyen külső beavatkozással szemben”.

Waldemar Zurek lengyel igazságügyi miniszter múlt héten a közszolgálati televízióban kijelentette: az uniós bíróság döntését át kell vezetni a lengyel jogrendbe, és a kormány „napirendre tűzi majd a témát”. „El kell fogadnunk saját jogszabályainkat, és végre kell hajtanunk ezt a döntést” – fogalmazott a tárcavezető.

Küldj nekünk tippet




Becsületgyilkosság: európai időutazás a középkorba

A híreket figyelve sokan azt gondolhatják, hogy Európa mára búcsút intett a migrációs válságnak, ez azonban súlyos tévedés. Az európai…

02. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tiszás csomag: 50% baloldali megszorítás, 50% brüsszeli ukáz

Kint a tiszás megszorító csomag. 600 oldal, 6 aláírás, 50 százalék baloldali megszorítás, 50 százalék brüsszeli ukáz – írja Orbán…

02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A melegházasság uniós elismerése sérti a tagállami szuverenitást

Az azonos nemű személyek külföldön kötött házasságának elismeréséről szóló múlt heti uniós döntés sérti a tagállamok szuverenitását – jelentette ki…

02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az orosz hadsereg egyre gyorsabban halad előre

Az orosz elnök felkereste az Ukrajnában harcoló orosz erők egyik parancsnokságát, ahol jelentették neki a donyecki régióban található Pokrovszk (orosz…

02. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kallas számolatlanul öntené a pénzünket a korrupt Ukrajnába

Az ukrajnai korrupciós vizsgálatok nem árnyékolhatják be Ukrajna szabadságért folytatott harcát és Európa felé vezető útját – jelentette ki Kaja…

02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
02. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A NATO megelőző csapást mérhet az oroszokra

A NATO Katonai Bizottságának elnöke szerint a szövetség „agresszívabb” fellépést fontolgat az Európa elleni orosz hibrid hadviseléssel, elsősorban a kibertámadásokkal,…

01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A háború-, migráció- és genderpárti külpolitika lesz Európa veszte

Az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt, a közösség már nem szereplője a világpolitikának, és ebből a partvonalon kívülre…

01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni

A magyar kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek…

01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kirajzottak az adóellenőrök a karácsonyi vásárokra

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart. Mire kellene felkészülnünk?

01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump szerint az ukrán korrupció miatt késhet a béke

Az amerikai elnök, Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban.

01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Harc az indokolatlan áremelések ellen

Továbbra is fellépünk az indokolatlan áremelések ellen, a vásárlók érdekében: a kormányhivatal 2026. február 28-ig folytatja az árréscsökkentés ellenőrzését, immár…

01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Még több terméket vásárolhatunk olcsóbban

Mától még több terméket vásárolhatnak olcsóbban a magyar családok és a nyugdíjasok – mondta el Zsigó Róbert, a Kulturális és…

01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Menczer: a Tisza odaadná a magyarok pénzét a háborúra

Brüsszel folytatni akarja a háborút, és ehhez a pénzt a tagállamoktól szeretné elvenni; a Tisza odaadná a magyarok pénzét, ezért…

01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az oroszok szerint Európában már nem lehet megbízni

Európa önmagát zárta ki az Ukrajnával kapcsolatos béketárgyalásokból azzal, hogy megsértette az összes korábbi megállapodást – nyilatkozta Szergej Lavrov orosz…

01. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán ébresztőt fúj a háborúról álmodó Európának

Az európai politikusok jelentős része olyan háborús lázban ég, mintha csak a második világháborút szeretnék újrajátszani, a főgonosz szerepét ezúttal…

01. 12. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországra is átcsaphat az ukrajnai háború?

Aggasztó hírekkel rukkolt elő Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán, a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén.

30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter: a Tisza Pártnak van programja és csapata is

A Tisza Pártnak van politikai közössége, van programja és van csapata is a programot végrehajtani, miközben „a Fidesznél egyik sincs”…

30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: nincs szükségünk Brüsszel engedélyére

Ha tetszik Brüsszelben, ha nem, Magyarország szuverén külpolitikát folytat, a kormány döntéseit a nemzeti érdekek határozzák meg – írja Szijjártó…

30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.