Trump leállította a bevándorlást az Egyesült Államokba
Az Egyesült Államok szünetelteti a bevándorlók beengedését a „harmadik világ” országaiból – közölte Donald Trump elnök.
Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán hosszú bejegyzésben jelentette be szándékát a fejlődő országokra vonatkozó teljes bevándorlási eljárásrend felülvizsgálatáról, aminek idejére senkit nem engednének be az Egyesült Államokba az érintett térségekből. Donald Trump közölte, hogy szándékában áll megszüntetni, minden, az előző elnök, Joe Biden által adott tartózkodási engedélyt. „Eltávolítunk mindenkit, aki nem jelent nettó értéket az Egyesült Államok számára, illetve, aki képtelen szeretni az országunkat, és megszüntetünk minden szövetségi támogatást azoknak, akik nem állampolgárok” – fogalmazott, és hozzátette, hogy azokat a „migránsokat”, akik aláássák az ország belső békéjét, megfosztják a szerzett állampolgárságtól, és minden olyan külföldi állampolgárt kitoloncolnak, aki a közrendre veszélyt, a biztonságra kockázatot jelent, és nem képes igazodni a nyugati civilizációhoz. Az elnök megjegyezte, hogy az elmúlt évek bevándorlási folyamatai által kialakult helyzetet csak egy „fordított irányú migráció” képes kezelni.
Donald Trump egy kapcsolódó bejegyzésben azt is kifejtette, hogy a hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban élő külföldiek száma 53 millió, és a számukra biztosított szociális juttatások komoly terhet jelentenek az amerikai adófizetők számára. Példaként kifejtette, hogy egy állandó tartózkodási engedéllyel – zöld kártyával – rendelkező bevándorló, aki 30 ezer dollárt keres egy évben, családja révén szövetségi juttatások formájában évente 50 ezer dollárhoz jut.
Donald Trump azt követően jelentette be a korlátozó intézkedések szándékát a bevándorlás ügyében, hogy szerdán egy menekültként az Egyesült Államokban tartózkodó afgán állampolgár két Nemzeti Gárda-tagot lőtt meg Washington belvárosában, a Fehér Háztól nem messze. A két katona egyike, egy 20 éves nő csütörtökön belehalt sérüléseibe, 24 éves társának állapota továbbra is válságos. A merénylő, a 29 éves Rahmanullah Lakanwal őrizetben van, súlyos állapotban kórházban ápolják, miután a támadás során kialakult tűzpárbajban megsebesült. A férfi 2021-ben az amerikai erők afganisztáni kivonulásának idején családjával érkezett az Egyesült Államokba a Biden-kormány által indított menedékprogram keretében, amelyet azok számára indítottak, akik együttműködtek az amerikai erőkkel. A hivatalos adatok szerint Lakanwal az afgán biztonsági erők tagjaként az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) is dolgozott.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























