Mihail Hodorkovszkij egykori orosz olajmágnás, a Kreml vezető kritikusa tíz évet töltött egy szibériai büntetőtelepen, mielőtt 2013-ban kegyelmet kapott, és azóta Londonban él. Ma is az orosz elnök egyik legnagyobb bírálója, a brüsszeli Politico által vele készített pénteki interjúban azonban ő is viccesnek nevezte a nyugati szankciók hatékonyságát, azt állítva, hogy azok ugyan „némi nyomást gyakorolnak az orosz gazdaságra, de semmi drámait”.

A szankciók legfőbb célja Oroszország rákényszerítése lett volna arra, hogy felhagyjon az ukrajnai hadműveletével. Ehhez képest a háború már a negyedik évébe lépett, a harci cselekmények intenzitása nem csökkent, és a felek álláspontjai sem közeledtek. Mivel magyarázható mindez? „A szankciók hatékonysága mindig nagymértékben függ attól, hogy az érintett állam mennyire sebezhető. Oroszország azonban a világ egyik legnagyobb, leginkább önellátó hatalma, jelentős nyersanyagkészletekkel, kiterjedt ipari kapacitásokkal és számottevő katonai potenciállal, beleértve a nukleáris elrettentést. Egy ilyen állam nem tartozik azok közé, amelyek gazdasági nyomásra könnyen meghátrálnak” – figyelmeztet Muhammad Mufti, a szaúd-arábiai Okaz napilap elemzője. A Nyugat ezzel szemben úgy indította el a szankciós gépezetet, mintha Oroszország egy közepes méretű, külkereskedelemtől teljesen függő ország lenne. A valóság ezzel szemben az, hogy Moszkva gyorsan új partnereket talált, vagy megerősítette meglévő kapcsolatai. A világ nem csupán Washingtonból és Brüsszelből áll, és a szankciók csak akkor lennének igazán hatékonyak, ha teljes globális összefogás állna mögöttük. Ez azonban nyilvánvalóan nincs így. A globális többség nem csatlakozott a korlátozó intézkedésekhez.

Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítások és pénzügyi támogatás sem a békét, hanem a háború elhúzódását eredményezi. Az orosz álláspont szerint minden egyes újabb fegyverszállítmány csak növeli Moszkva elszántságát. A Nyugat ezzel tulajdonképpen nem békét teremt, hanem állandósítja a konfliktust. A történelmi párhuzam – az iraki–iráni háború – jól érzékelteti, hogy amikor két fél mögött nagyhatalmak állnak, a külső támogatás nem lezárja, hanem fenntartja a háborút. A Nyugat ma ugyanazt a hibát követi el: olyan politikát kényszerít Oroszországra, amelyet az ország képes megkerülni, miközben az európai országok gazdaságát és energiabiztonságát is gyengíti.

A konfliktus valódi megoldása nem a szankciók eszkalációjában vagy a fegyverszállítások fokozásában rejlik, hanem abban, hogy a nyugati országok felismerik: a jelenlegi stratégiájuk nem vezet eredményre. Amíg ezt nem teszik meg, a háborúnak nem lesz vége, és a szankciók továbbra is inkább Európát sújtják majd, mint Oroszországot.