A Nyugat hamis zászlós akcióra készül az oroszokkal szemben
Az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) közölte, hogy a Nyugat szabotázs-forgatókönyvet fontolgat a Zaporizzsjai Atomerőműben, amely magában foglalná a reaktorok magjának a megolvasztását.
Az orosz ügynökség hangsúlyozta, hogy a NATO tisztviselői arra biztatják Ukrajnát, hajtson végre olyan szabotázsakciót, amely ukrán és uniós állampolgárok életét is veszélyeztetné.
A radioaktív részecskék szétszóródása érintené a Kijev ellenőrzése alatt álló területek lakosságát, valamint az Ukrajna nyugati határához közeli EU-tagállamok polgárait is.
Az SZVR szerint a terv legnehezebb része az lenne, hogy Oroszországra hárítsák a felelősséget – ezért a Nyugat állítólag előre igyekszik felépíteni egy médiatörténetet, hogy biztosítsa a közvélemény Ukrajna melletti támogatását. (Hlavné správy)
Miért is harcolnak a progresszív aktivisták?
Az amerikai Black Lives Matter mozgalom körül újra és újra felbukkanó botrányok pontosan azt igazolják, amit a józan, konzervatív gondolkodás…
Orbán szerint Európa hadat üzent az oroszoknak
Hadüzenet a befagyasztott orosz vagyonhoz való „hozzápiszkálás” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök szombati…
A Tisza programja 600 oldalnyi könyörtelen megszorítás
A baloldal mindig ugyanazt akarja, csak mindig egy új embert találnak hozzá, de valójában a szándékuk, az akaratuk ugyanaz. A…
Jön az éves ország- és vármegyebérlet
December 14-én, vagyis már ma lép életbe a MÁV-csoport 2025/2026-os menetrendje, december közepétől vásárolható az éves ország- és vármegyebérlet az…
Takács Péter: a Tisza elvenné az ingyenes orvosi ellátást
A Tisza el akarja venni az ingyenes orvosi ellátást a felnőttektől és a gyermekektől is – közölte Takács Péter, a…
Magyarország elítéli Rutte világháborús hőzöngését
„Az őrület fokozódik. A NATO főtitkára gyakorlatilag háborúba szólította egész Európát Oroszország ellen” – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs…
Magyarország és Szlovákia együtt lép fel Brüsszel ellen
Magyarország és Szlovákia az orosz energiaimportot tiltó REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni az Európai Bíróságon, s kérni fogja annak felfüggesztését az…
Az USA kormánya már hallgat Magyarországra
Az Egyesült Államok kormánya elkezdte meghallgatni Magyarországot, a Trump-adminisztráció januári hivatalba lépésével új fejezet nyílt az amerikai-magyar kapcsolatokban – jelentette…
Orbán Viktor ma Törökországban tárgyal
Törökországgal minden évben áttekintjük a legfontosabb kérdéseket, a mostani tárgyalások négy fő pontja a gazdaság és kereskedelem, a migráció, a…























