LEGOLVASOTTABB











Importált erőszak a német iskolákban

A fiatalok körében végzett legújabb németországi kutatások újra rávilágítanak arra, amit a politikai elit évek óta próbál eltitkolni: a növekvő erőszak nem általános jelenség, hanem döntően a migrációs hátterű fiatalok körében robbant be, miközben a német gyerekeknél csökken a bűnelkövetés.

A bűnözés növekedése nem a német fiatalok számlájára írható. A képünkön német diáklányok egy csoportja Berlin egyik nevezetessége, a Brandenburgi kapu előtt (Fotó: SITA/AP/Markus Schreiber)
❚❚

A Kölni Egyetem és az észak-rajna–vesztfáliai Bűnügyi Hivatal több hónapon át vizsgálta 3800 diák viselkedését 27 iskolában – Gelsenkirchenben, Marlban és Hertenben, amelyek mind magas bűnözési mutatókkal rendelkező térségek. A 2015-ös felméréssel összevetve az eredmények drámai romlást mutatnak. Az rmx.news hírportál által közzétett kutatás szerint a gyerekek által elkövetett támadások – tanárok, rendőrök, mentők ellen – riasztó szintre emelkedtek. A helyzetet tovább rontja az iskolai fegyelem teljes leépülése. 2015-ben a diákok 32,5 százaléka tartotta elfogadhatatlannak a házi feladat elmulasztását, mára ez 15 százalékra zuhant. A lógást régebben a tanulók 80 százaléka ítélte rossznak, tavaly már csak 60 százalék. 2015-ben még 68 százalék gondolta úgy, hogy a tanárok közbelépnek egy iskolai verekedésnél; ez mára 39 százalékra esett vissza.

Ennél is riasztóbb képet kapunk azonban, ha megvizsgáljuk a diákok etnikai hátterét. Míg a német gyerekek körében 2013 és 2024 között 17 százalékkal csökkent a bűnelkövetés, a külföldi hátterű fiataloknál ugyanebben az időszakban háromszámjegyű növekedést mértek. A kutatást vezető Clemens Kroneberg professzor a közösségi média hatását és a pandémia alatti családon belüli erőszakot emelte ki, ám jogosan merül fel a kérdés: ha a pandémia volt a fő ok, miért csak az egyik csoport lett erőszakosabb, miközben a másik békésebbé vált? Ezt a tanulmány semmilyen módon nem magyarázza meg.

A probléma ráadásul országos méretű. A Szövetségi Bűnügyi Hivatal új mutatója szerint a német gyanúsítottak aránya 1878 fő/100 ezer lakos, míg a szíriaiaké 8236, az afgánoké pedig 8753 – több mint négyszeres a különbség. A német társadalom előtt tehát nem egy „általános ifjúsági krízis” áll, hanem egy importált erőszakhullám, amelyet a politikai vezetés évek óta eltussol. Az adatok azt mutatják, hogy ha a kulturális integráció hiányzik, akkor az erőszak lép a helyébe. És ezt már nem lehet tovább szőnyeg alá söpörni.

Küldj nekünk tippet




Megszorítás, háború: ez a magyar ellenzék programja

Ha a jövő áprilisi parlamenti választáson a Magyar Péter vezette Tisza Párt győzne, az nem megújulást, hanem veszélyes visszalépést jelentene…

15. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szerint Európa hadat üzent az oroszoknak

Hadüzenet a befagyasztott orosz vagyonhoz való „hozzápiszkálás” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök szombati…

14. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza programja 600 oldalnyi könyörtelen megszorítás

A baloldal mindig ugyanazt akarja, csak mindig egy új embert találnak hozzá, de valójában a szándékuk, az akaratuk ugyanaz. A…

14. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Jön az éves ország- és vármegyebérlet

December 14-én, vagyis már ma lép életbe a MÁV-csoport 2025/2026-os menetrendje, december közepétől vásárolható az éves ország- és vármegyebérlet az…

14. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyetemisták haltak meg az intézményüket ért támadásban

Két diák meghalt és többen megsebesültek egy egyetemi lövöldözésben Providence városában szombaton este.

14. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Miért is harcolnak a progresszív aktivisták?

Az amerikai Black Lives Matter mozgalom körül újra és újra felbukkanó botrányok pontosan azt igazolják, amit a józan, konzervatív gondolkodás…

14. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Takács Péter: a Tisza elvenné az ingyenes orvosi ellátást

A Tisza el akarja venni az ingyenes orvosi ellátást a felnőttektől és a gyermekektől is – közölte Takács Péter, a…

13. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kivonulhatnak az orosz katonák a Donyec-medencéből?

Nem kizárt, hogy a Donyec-medencében nem lesznek jelen sem orosz, sem ukrán katonák, csak orosz rendfenntartó erők – jelentette ki…

13. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország elítéli Rutte világháborús hőzöngését

„Az őrület fokozódik. A NATO főtitkára gyakorlatilag háborúba szólította egész Európát Oroszország ellen” – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs…

13. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Tovább drágul a külföldről rendelt csomag

Az Európai Unió Tanácsa megállapodott arról, hogy 2026. július 1-jétől egységes, 3 eurós vámot vetnek ki az EU-ba érkező, 150…

13. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A migránsokkal együtt jött a lepra

Friss sajtóhírek szerint Erdélyben megjelent a lepra, ami újabb baljós figyelmeztetés arra, hová is vezet az ellenőrizetlen bevándorlás és a…

13. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Miért utálják a liberálisok a nyugdíjasokat?

Az ellenzéki Tisza Párt kiszivárgott megszorító csomagja újabb lesújtó bizonyítéka annak az európai trendnek, amelyet a globalista, liberális politikai erők…

12. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel tapsol a minket sújtó ukrán terrornak

Miközben Európa egyre súlyosabb válságban van, az energiabiztonság kérdését Brüsszelben továbbra is ideológiai alapon kezelik, és olyan döntéseket hoznak, amelyek…

11. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Tömeges migráció fenyegeti Magyarországot, ha győz a Tisza

Brüsszel újabb támadást indított a nemzetállami szuverenitás ellen: a szolidaritási alapnak nevezett konstrukció valójában zsarolási eszköz, amely a tagállamokat –…

10. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Veszélyes álhírekkel árasztanak el minket az ukránok

Az európai országokat, így régiónk államait is elárasztotta a külföldről gerjesztett háborús propaganda. És aki rögtön az oroszokra gondol, az…

09. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország és Szlovákia együtt lép fel Brüsszel ellen

Magyarország és Szlovákia az orosz energiaimportot tiltó REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni az Európai Bíróságon, s kérni fogja annak felfüggesztését az…

08. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkvának tetszik az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia

Az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sok mindenben megegyeznek az orosz elképzelésekkel, de a mélyállam megakadályozhatja a végrehajtásukat – jelentette ki…

08. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA kormánya már hallgat Magyarországra

Az Egyesült Államok kormánya elkezdte meghallgatni Magyarországot, a Trump-adminisztráció januári hivatalba lépésével új fejezet nyílt az amerikai-magyar kapcsolatokban – jelentette…

08. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
08. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.