Kijózanító olasz hidegzuhany Ukrajnának
Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal – hangoztatta Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter hangsúlyozva, hogy Róma nem ad Samp/T közepes hatótávolságú légvédelmi rendszert Kijevnek.
Antonio Tajani hangsúlyozta, hogy Olaszország az ukrajnai háború kezdete óta nem szállított hosszú hatótávolságú rakétákat Kijevnek. Ami a Samp/T légvédelmi rendszert illeti, Antonio Tajani közölte, hogy egyelőre semmilyen terv sincsen arra, hogy azt Ukrajnába telepítenék. „Továbbra is támogatjuk Ukrajnát minden tekintetben, politikai, pénzügyi és katonai eszközökkel, de hangsúlyozzuk, hogy nem állunk háborúban az Oroszországi Föderációval. Ukrajna függetlenségét kívánjuk elérni, tűzszünetben reménykedve, ahogyan azt az Egyesült Államok javasolta, a béke útját követjük” – mondta Tajani újságírói kérdésekre válaszolva Torinóban, ahol pártja, a Hajrá Olaszország! országos találkozója zajlik.
Korábban az olasz védelmi tárca cáfolta azt a külföldi sajtóban közölt értesülést, miszerint Róma a Samp/T rendszerhez tartozó rakétákat és lövedékeket szállít Ukrajnába. A minisztérium közölte, hogy 2022 februárja óta már tizenegy olasz fegyverszállítmányt adtak át Ukrajnának, és a következő időszakban várható a tizenkettedik elindítása, de a szállítmányok tartalma titkosított. Giorgia Meloni miniszterelnök a római parlamentben október 22-én kijelentette, hogy teljes mértékben támogatják Kijevet, de Olaszország nem küld katonákat Ukrajnába.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























