LEGOLVASOTTABB











Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, pár helyi és helyközi autóbusz, valamint kevés fővárosi éjszakai buszjárat menetrendjét is érinti.

Az órákat hivatalosan vasárnap hajnali háromról két órára állítják át (Fotó: SITA/AP)
❚❚

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye alapján néhány vonalon egy-két indulás időpontja változik, ugyanakkor a téli és a nyári időszámítás szerint is közlekedik hajnali kettő és három óra között a legtöbb éjszakai járat, jellemzően azok, amelyek óránként, fél óránként, vagy még sűrűbben indulnak.

A Mávinform tájékoztatása szerint az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat menetrendjét érinti, valamint pár helyközi Volán-járat közlekedése módosul Érd és Kiskunhalas térségében.

Az óraátállításban érintett a Budapest-Győr-Hegyeshalom-vonalon egy, Budapest-Esztergom vonatkozásban kettő, a Budapest-Székesfehérvár-vonalon kettő, Budapest-Vác-Szob vonatkozásban három, a Budapest-Veresegyház-Vácrátót-Vác-vonalon egy, míg Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonatkozásban négy vonat. Szintén módosul a Budapest-Újszász-Szolnok-vonalon kettő, Budapest-Lajosmizse és Kaposvár-Siófok vonatkozásban egy-egy szerelvény menetrendje. A Szeged és Hódmezővásárhely között járó TramTrain vasútvillamos esetében két vonat menetrendjében lesz változás.

Az óraátállítás Magyarország területén öt nemzetközi vonatot érint: a Bécs és Bukarest között közlekedő Dacia EuroCity, a Bukarest és Bécs között járó Dacia EuroCity, a Csapról és közvetlen kocsikkal Kijevből érkező Hortobágy EuroCity (EC 140), a Kijevből érkező Transcarpathia gyorsvonat, illetve a Kijevbe induló Transcarpathia gyorsvonat érintett.

Változások lesznek a helyi és helyközi buszközlekedésben is. Öt helyközi járat érintett Érd-Bem tér, Kelenföld vasútállomás-Érd, Kunszentmiklós-Népliget, Kiskunhalas-Népliget és Cibakháza-Szolnok viszonylatban, ezenfelül Szeged és Dunaújváros helyi buszközlekedésében lesznek változások.

Részletes információk a https://www.mavcsoport.hu/mavinform oldalon találhatók.

Küldj nekünk tippet




Brazília lehet az első liberális diktatúra

A brazil kormány legújabb lépése a „Tisztelet platformjának” az elindításával a latin-amerikai országot a totalitarizmus útjára terelte. A náci és…

25. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi…

25. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Életfogytig tartó börtönre ítélték a gyermekgyilkos migránst

Először ítéltek a legszigorúbb büntetésre, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre egy nőt Franciaországban a 27 éves algériai Dahbia Benkired személyében, akit…

25. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A háborúpártiak elvágnának minket az orosz gáztól és olajtól

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint megállapodás született az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának pénteki londoni csúcstalálkozóján arról, hogy…

25. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ennyien voltak valójában az október 23-ai tüntetéseken

Az október 23-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait…

25. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A titkosszolgálat célkeresztjében a szlovák liberális média

A szlovák liberális média képviselői most attól rettegnek, hogy felelősségre vonhatják őket az államellenes tevékenységükért.

24. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zöld délibáb: az elektromos autók mögötti valóság

A klímatudatos jövő egyik legfényesebbre polírozott szimbóluma az elektromos autó. Csillogó reklámok és politikai kampányok hirdetik: az elektromos autó maga…

24. 10. 2025 | Frissítve 24. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Frissítve 24. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ma Londonban gyűlnek össze a háborús uszítók

Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának vezetői. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferencián…

24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Putyin durva válaszcsapással fenyegeti Ukrajnát

„Nagyon komoly” válasz fog érkezni, ha Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel vagy más nagy hatótávolságú fegyverrel Oroszország területének mélyére mérnének csapást –…

24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Csak idén 20,5 milliárd eurót ajándékozunk az ukránoknak

Ukrajna belátható időn belül rendelkezni fog a szükséges pénzügyi erőforrásokkal ahhoz, hogy hatékonyan megvédje magát az orosz agressziótól – jelentette…

24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán: Magyarország nem akar háborúba menni, és nem is fog

Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben,…

24. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

„A szaúdiak maradjanak a sivatagban, és tevegeljenek tovább”

Megsértette Szaúd-Arábiát, majd bocsánatot kért szavaiért Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter, a telepesek Vallásos Cionisták nevű ultranacionalista pártjának elnöke.

24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A napelemes rendszerek már 14 ezer családnál üzemelnek

A Napenergia plusz programban nyertes 21 ezer családból 14 ezernél már üzemelnek a modern napelemes rendszerek – közölte a magyar…

24. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Fico keményen visszavágott a progresszíveknek

A szlovák kormányfő, Robert Fico a mai brüsszeli munkalátogatása előtt részt vett a szlovák parlament uniós ügyekért felelős bizottságának az…

23. 10. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel „bármi áron” kitart Zelenszkij mellett

Az ukrajnai tűzszünet lehetséges, azonban csak az Oroszországra nehezedő nyomás fokozásával érhető el – jelentette ki az ukrán elnök, Volodimir…

23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.