„A szaúdiak maradjanak a sivatagban, és tevegeljenek tovább”
Megsértette Szaúd-Arábiát, majd bocsánatot kért szavaiért Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter, a telepesek Vallásos Cionisták nevű ultranacionalista pártjának elnöke.
Szmotrics egy konferencián felszólalva azt mondta a szaúd-arábiai normalizálásról, ha annak előfeltétele a független Palesztina kikiáltása, „köszönöm, nem kell, a szaúdiak maradjanak csak a sivatagban és tevegeljenek tovább, mi pedig folytatjuk a fejlődést a gazdaságban, a társadalomban, az államban, amihez értünk”. Később több ellenzéki vezető elítélte kijelentéseit, tudatlansággal és felelőtlenséggel vádolták, és bocsánatkérésre szólították fel. Jaír Lapíd, a parlamenti ellenzék és a centrista Van Jövő párt elnöke az X közösségi oldalon arab nyelven azt írta, hogy „szaúd-arábiai és közel-keleti barátaink számára közlöm, hogy Szmotrics nem képviseli Izraelt”.
A Vallásos Cionisták vezetője néhány órával később bocsánatot kért. „A megjegyzésem Szaúd-Arábiáról teljesen helytelen volt, és bocsánatot kérek az okozott sértésért” – mondta, de helyesbítéséhez hozzátette: „Elvárom a szaúdiaktól, hogy ne ártsanak nekünk, ne tagadják meg örökségünket, hagyományainkat és a zsidó nép jogát történelmi hazájához Júdeában és Szamáriában (ezek Ciszjordánia részeinek bibliai nevei), és hogy valódi békét kössenek velünk”.
Egy nappal korábban az izraeli parlament, a kneszet első olvasatban huszonöt-huszonnégy arányban elfogadott egy törvényjavaslatot az izraeli szuverenitás kiterjesztéséről a ciszjordániai településekre — noha Benjámin Netanjahu miniszterelnök és pártja, a Likud ellenezték ezt a lépést. A két érintett törvényjavaslatot ellenzéki képviselők nyújtották be.
Brazília lehet az első liberális diktatúra
A brazil kormány legújabb lépése a „Tisztelet platformjának” az elindításával a latin-amerikai országot a totalitarizmus útjára terelte. A náci és…
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi…
Ennyien voltak valójában az október 23-ai tüntetéseken
Az október 23-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait…
Orbán: Magyarország nem akar háborúba menni, és nem is fog
Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben,…
A napelemes rendszerek már 14 ezer családnál üzemelnek
A Napenergia plusz programban nyertes 21 ezer családból 14 ezernél már üzemelnek a modern napelemes rendszerek – közölte a magyar…























