Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel
Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását ellenőrizték – közölte a főügyészség szerdán.
A közlemény felidézi, hogy a megvásárolt termékekhez garancia is kapcsolódik, ami jogszabály által előírt vagy az eladó részéről önként vállalt jótállást jelent. A jótállás szerint az eladó köteles helytállni az általa eladott termék hibájáért a jogszabályban meghatározott idő alatt. Ez az időtartam tartós fogyasztási cikkek esetén a 10 ezer forintot elérő, de 250 ezer forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év, 250 ezer forint eladási ár felett három év. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek például a háztartási készülékek, a gázkészülékek, a számítógépek, a laptopok, a fényképezőgépek, a mobiltelefonok és még számos termék – írták.
Az ügyészség az ellenőrzései során több esetben azt tapasztalta, hogy a kötelező jótállás alá eső tartós fogyasztási cikkeknél a jogszabályban rögzítettnél rövidebb időtartamban határozzák meg a jótállási időt. Hangsúlyozták, hogy az ilyen tájékoztatás megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, mivel a fogyasztó tévesen azt feltételezheti, hogy a jótállási idő már egy éve eltelt, és emiatt nem él azon jogával, hogy a terméket kicseréltesse vagy megjavíttassa.
A közérdekvédelmi jogkörében eljáró Pest Vármegyei Főügyészség a jogsértések mielőbbi megszüntetése érdekébe felhívta az érintett vállalkozásokat arra, hogy módosítsák a jótállásra vonatkozó tájékoztatásaikat hatályos jogszabályoknak megfelelően; a vállalkozások az ügyészi felhívásnak eleget tettek, ezért perindítás nem történt – írták.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























