Egyre drágábban lehet elmenekülni Ukrajnából
Több mint 270 embert állítanak bíróság elé Kárpátalján, amiért közreműködtek több száz hadköteles férfi illegális határátlépésének megszervezésében és külföldre szöktetésében – tette közzé hivatalos Telegram-csatornáján Ukrajna főügyészének a hivatala.
A bírósághoz idén 174 vádiratot nyújtottak be, és 395 személyt tartóztattak le, amikor megpróbáltak elmenekülni Ukrajnából. A szervezők által remélt illegális haszon összege meghaladja az 1,6 millió amerikai dollárt – közölte főügyészség. Összességében 2025-ben a megye bíróságai már 18 ítéletet hirdettek ki 20 személy ügyében katonaköteles korú férfiak szervezett illegális átcsempészéséért az államhatáron, az ügyek jelentős hányada még a bírósági tárgyalás szakaszában van.
A főügyészség közleménye a legutóbbi esetek között kiemeli a Beregszászi Járásbíróságnak egy 23 éves, Técsői járási szentmihálykörtvélyesi lakos ellen hozott elmarasztaló ítéletét, aki egy társával együtt két férfit próbált átcsempészni Magyarországra 3500–5000 dollár fejében. A büntetett előéletű férfit a határőrök Beregszásztól pár kilométerre, Nagybakta falu közelében tartóztatták fel. Az embercsempészt a bíróság bűnösnek találta és 6 év szabadságvesztésre ítélte.
Szintén a Beregszászi járásban elítéltek egy büntetett előéletű 26 éves helyi lakost, aki megszervezte két – Kirovohrad, illetve Zaporizzsja megyéből érkezett – férfi Magyarországra történő átjuttatását. A csoportot az államhatár mellett tartóztatták fel a határőrök. Az ügyészség bizonyította a férfi bűnösségét, amiért a bíróság 5 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte őt.
Az Ungvári járásban az év eleje óta 3 embert ítéltek letöltendő szabadságvesztésre hadköteles személyek államhatáron történő illegális átjuttatásáért – jelentette Ukrajna főügyészének hivatala.
Hollandia most épp Szlovákiát perelné be
A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…
Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…
Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen
Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…
Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia
A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…
Megtorpant a bérleti díjak növekedése
A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben a bérleti díjak növekedése megtorpant, különösen Budapesten – derült ki a…
Szerdán befejeződik a nyugdíjasok utalványainak a kézbesítése
Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és…