Lengyelország sem egyezik bele a migránsok szétosztásába
Lengyelország nem egyezik bele az illegális bevándorlók áttelepítésébe, az Európai Bizottság vegye figyelembe ezt a tényt – írta Karol Nawrocki lengyel elnök az Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének címzett levélben, amelyet csütörtökön tett közzé a varsói államfői hivatal.
A hivatal honlapján elérhető, október 7-én írt levélben Nawrocki emlékeztetett arra, hogy Lengyelország keleti határán több mint négy éve folyamatosan észlelik „a moszkvai rezsim által a fehérorosz állam és annak szolgálatai közreműködésével irányított“ migrációs nyomást. Az elnök rámutatott arra is, hogy Lengyelországban jelenleg továbbra is közel egymillió ukrán menekült él, és az ukrajnai háború kitörése után Lengyelország több millió menekültnek nyújtott segítséget. „Lengyelország szolidárisan viselkedett annak ellenére, hogy nem kötelezte a szolidaritás” – áll a levélben.
Az illegális bevándorlás ügyében „nem a migránsok közép- és kelet-európai országokba történő kényszerű átirányítása jelenti a megoldást” – hangsúlyozta Nawrocki. Fontosnak nevezte a migrációt kiváltó okok kezelését, és az európai országok közös feladatául jelölte meg a határok védelmét és az embercsempészek elleni harcot.
Az elnök aláhúzta: politikai nézeteiktől függetlenül a lengyelek túlnyomó többsége ellenzi a migránsok kötelező áthelyezését. Felidézte: a megválasztását megelőző kampányban megígérte, hogy nem egyezik bele az uniós migrációs és menekültügyi paktum végrehajtásába Lengyelországban. Nawrocki egyúttal készségét fejezte ki a határvédelem, az információcsere terén folytatott európai együttműködésre, valamint arra is, hogy Varsó „technikailag támogassa” a migrációs nyomásnak leginkább kitett uniós tagállamokat.
Az EB a közeljövőben „fontos döntések előtt áll“- szögezte le, hozzátéve: ezért tájékoztatni szeretné a bizottságot, hogy Lengyelország nem egyezik bele az európai intézményeknek „egyetlen olyan lépésébe sem, amely az illegális migránsok Lengyelországba történő áttelepítését célozná”. „Számítok arra, hogy ezt a tényt figyelembe veszik majd intézkedéseik során” – zárta levelét a lengyel elnök.
Marcin Przydacz, a varsói elnöki hivatal vezetője csütörtöki sajtóértekezletén elmondta: az államfő azért írta a levelet, mert az EB-nek október közepéig kellene bemutatni a migráció kezelésével kapcsolatos terveit. „Jelenlegi formájában az úgynevezett migrációs paktum nem valósul meg Lengyelországban” – hangsúlyozta Przydacz. Hozzátette: a lengyel kormány korábban hasonló értelemben nyilatkozott, „bár talán már megváltoztatta álláspontját, és úgy dönt, hogy mégis végrehajtja a paktumot”. Az uniós migrációs és menekültügyi paktum a tervek szerint jövő júniusban lép érvénybe.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























