Brüsszel inkább Afrikának adja a pénzünket
Míg Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát az Európai Bizottság igyekszik ellehetetleníteni, ezzel párhuzamosan 545 millió eurós támogatási csomagot indít Afrika támogatására a tiszta energiára való átállás felgyorsításában.
A dél-afrikai elnökkel, Cyril Ramaphosával közösen indított, Megújuló energiák felfuttatása Afrikában elnevezésű kampányhoz kapcsolódóan – videóüzenetben tett – bejelentésben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: „Az, hogy Afrika ma milyen döntéseket hoz, az egész világ jövőjét formálja. A tisztaenergia-átállás munkahelyeket, stabilitást, növekedést és a globális klímacélok elérését hozza”. Ursula von der az ENSZ-közgyűlés New Yorkban zajló ülésszakához kapcsolódva jelentette be, hogy a pénzügyi keretből több afrikai országban induló projekteket finanszíroznak, köztük Elefántcsontparton egy nagyfeszültségű távvezeték építését, Kamerunban több száz település villamosítását, valamint Madagaszkáron vidéki minihálózatok fejlesztését. Uniós támogatás jut Kongóba, Lesothóba, Ghánába, Mozambikba és Szomáliába is.
Az Európai Unió a Global Gateway elnevezésű beruházási stratégián keresztül kívánja felgyorsítani a tisztaenergia-projektek megvalósítását Afrikában, hozzájárulva az elektromos hálózatok modernizálásához, a megújuló forrásokhoz való hozzáféréshez és a határokon átnyúló energiakereskedelemhez – áll az Európai Bizottság sajtóközleményében.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























