Szijjártó: az ukrán állam tíz éve folytat magyarellenes politikát
Ukrajna tíz éve folytat magyarellenes politikát, aminek keretében most kitiltott a területéről három magyar katonai vezetőt, miközben elvárják, hogy Magyarország támogassa az európai uniós csatlakozásukat – írta Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pénteken a Facebookon.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az ukrán állam tíz éve folytat magyarellenes politikát. „A kárpátaljai magyar közösség jogait elveszik, magyar embert vernek halálra az erőszakos sorozás keretében, támadják a biztonságos magyar energiaellátáshoz nélkülözhetetlen olajvezetéket és most pedig magyar katonai vezetőket tiltanak ki” – sorolta. „S ők azok, akik elvárják, hogy támogassuk felvételüket az Európai Unióba… Ugye nem gondolják komolyan…” – írta.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pénteken jelentette be, hogy kitiltottak az ország területéről három magas rangú magyar katonai tisztségviselőt, válaszul arra, hogy Magyarország augusztus végén kitiltotta Robert Brovdi ukrán parancsnokot.
Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?
A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…
Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól
A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…
Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén
Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…





















