Energiaválság: Orbán már nem engedelmeskedik Trumpnak
Ha Magyarország felfüggesztené az orosz gáz és olaj vásárlását, akkor a magyar gazdaság azonnal 4 százalékkal csökkenne, családok százezrei mennének tönkre pillanatok alatt – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor azt mondta: ebben az esetben részben nem lenne energia, ami meg lenne, annak az ára sokszoros lenne, és százezer forintokkal fizetnének többet a magyar családok. Hangsúlyozta: Magyarországnak nincs tengerpartja, ezért hajókon nem tud szállítani sem gázt, sem olajat, kizárólag vezetéken. Hozzátette, egyelőre senki nem tud olyan csővezetéket mutatni, amelyen keresztül el tudnák látni Magyarországot, csak azt, amit még a kommunista időkben építettek ki, illetve amit az elmúlt 10 évben a Magyarország déli irányban kifejlesztett.
A kormányfő jelezte: beszélt erről az amerikai elnökkel is, akinek elmondta, az IMF (Nemzetközi Valutaalap) magyar gazdaság állapotáról készített jelentése is megállapította, hogy ha leválasztják Magyarországot az orosz kőolajról és földgázról, azonnal, „egy minutumon belül” a magyar gazdasági teljesítmény 4 százalékkal leesik. „Az katasztrófa. Az azt jelenti, hogy a magyar gazdaság térdre rogy” – fogalmazott.
Arra a felvetésre, hogy az amerikai elnök elfogadta-e ezeket az érveket, Orbán Viktor azt válaszolta: Amerika nagy ország, Magyarország kisebb, de mindkettő szuverén ország, és „nincs szükség arra, hogy bármelyikünk elfogadja a másik érveit”. „Amerikának is megvannak az érvei, meg az érdekei, meg Magyarországnak is. Egy dolgunk van, hogy ezeket világosan kifejezzük és képviseljük. És ha jó viszonyban vagyunk, mondjuk barátok vagyunk, akkor meghallgatjuk. Aztán mindenki teszi, amit akar” – mondta a miniszterelnök.
Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?
A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…
Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól
A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…
Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén
Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…





















