Szlovákia újabb két F–16-os vadászgépet kap
A szlovák védelmi miniszter, Robert Kaliňák (Smer) szerint a jövő héten újabb két F–16-os vadászgép érkezhet Szlovákiába. Szavai szerint az év végéig továbbiak érkezésére is lehet számítani.
Szlovákia az év végére így már kilenc F–16 Block 70-es vadászgéppel rendelkezhet a megrendelt tizennégyből. Az utolsó öt sorsáról még dönteni kell, mivel azokat jelenleg az arizonai kiképzés során használják a pilóták. A miniszter közlése szerint a gépeket fokozatosan, az év elejétől kezdve vetik majd be, a teljes hadrafoghatóság pedig néhány hónapon belül válhat reálissá. „Van némi csúszásunk. Őszintén szólva ezzel nem vagyok elégedett, de bizonyos dolgokat a kormányközi megállapodások keretében nem lehet gyorsabban végrehajtani a bonyolult helyzet miatt. Ezért mondom, hogy mindenhol, ahol lehet, elég önellátónak kell lennünk, hogy ne legyünk másokra utalva” – magyarázta a miniszter.
A szlovák légteret jelenleg a szövetségesek védik. A miniszter pontosított: ők idén, illetve a jövő év egy részében is biztosítják majd az ország légterét, egészen addig, amíg Szlovákia teljes mértékben át nem tudja venni a légvédelmet. Rámutatott arra is, hogy a csúszás a személyzet, főleg a műszaki állomány kiképzésével is összefügg. A pilóták képzése azonban már lezajlott. Szlovákia jelenleg öt F–16 Block 70-es vadászgéppel rendelkezik a Lockheed Martintól. Az első kettő tavaly július 22-én érkezett.
Megszorítás, háború: ez a magyar ellenzék programja
Ha a jövő áprilisi parlamenti választáson a Magyar Péter vezette Tisza Párt győzne, az nem megújulást, hanem veszélyes visszalépést jelentene…
Orbán szerint Európa hadat üzent az oroszoknak
Hadüzenet a befagyasztott orosz vagyonhoz való „hozzápiszkálás” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Digitális Polgári Körök szombati…
A Tisza programja 600 oldalnyi könyörtelen megszorítás
A baloldal mindig ugyanazt akarja, csak mindig egy új embert találnak hozzá, de valójában a szándékuk, az akaratuk ugyanaz. A…
Jön az éves ország- és vármegyebérlet
December 14-én, vagyis már ma lép életbe a MÁV-csoport 2025/2026-os menetrendje, december közepétől vásárolható az éves ország- és vármegyebérlet az…
Takács Péter: a Tisza elvenné az ingyenes orvosi ellátást
A Tisza el akarja venni az ingyenes orvosi ellátást a felnőttektől és a gyermekektől is – közölte Takács Péter, a…
Magyarország elítéli Rutte világháborús hőzöngését
„Az őrület fokozódik. A NATO főtitkára gyakorlatilag háborúba szólította egész Európát Oroszország ellen” – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs…
Magyarország és Szlovákia együtt lép fel Brüsszel ellen
Magyarország és Szlovákia az orosz energiaimportot tiltó REPowerEU-rendelet megsemmisítését fogja kezdeményezni az Európai Bíróságon, s kérni fogja annak felfüggesztését az…
Az USA kormánya már hallgat Magyarországra
Az Egyesült Államok kormánya elkezdte meghallgatni Magyarországot, a Trump-adminisztráció januári hivatalba lépésével új fejezet nyílt az amerikai-magyar kapcsolatokban – jelentette…























