Hivatalos: Izrael megkezdte Gázaváros elfoglalását
Az izraeli hadsereg kedden hivatalosan is bejelentette, hogy előző este megkezdte a „Gideon harci szekerei 2” fedőnevű új szárazföldi hadműveletét, amellyel a cél Gázaváros elfoglalása.
Gázai egészségügyi források szerint legkevesebb 38 palesztin vesztette életét csak a hadműveletet „előkészítő légicsapásokban” a Gázai övezetben, közülük 35-en magában Gázavárosban. Több mint 40-en megsebesültek, és több tucatnyian eltűntek. Szemtanúk arról számoltak be, hogy az éjjel ezrek menekültek dél felé a városból, de járműveikkel csak lassan tudtak haladni a zsúfoltság miatt.
A hadsereg tájékoztatása szerint két hadosztály kezdte el a hadműveletet, majd csatlakozik hozzájuk egy újabb, amelynek feladata az lesz, hogy körbekerítse a várost. A hadsereg a város területének már így is mintegy 40 százalékát az ellenőrzése alatt tartja, és hangsúlyozza, hogy adottak a feltételek az egész város elfoglalásához. Egyelőre nem tudják megbecsülni, mennyi ideig tarthat az új hadművelet.
A vezérkar közölte, hogy vezetője, Éjál Zamír minden fórumon figyelmeztetett a szárazföldi invázió lehetséges következményeire, miszerint az nagy emberveszteséggel járhat, és a Hamász palesztin terrorszervezet még életben lévő túszai is nagyobb veszélybe kerülnek általa. A vezérkar mindazonáltal hangsúlyozta, hogy végre fogja hajtani a politikai vezetés döntését.
A hadsereg másfél hónappal ezelőtti becslése szerint mintegy 2500 palesztin fegyveres van még a városban, de most úgy gondolják, hogy azóta a terrorszervezetek valószínűleg sok új embert toboroztak, ezért jelenlegi számuk jóval nagyobb lehet. Többségük a város alatti alagútrendszerben rejtőzhet – vélik.
„Gáza lángol, mert az izraeli hadsereg vasököllel csap le a terror infrastruktúrájára” – írta kedd reggel Jiszrael Kac védelmi miniszter az X-en. „Nem nyugszunk, amíg be nem fejezzük missziónkat” – tette hozzá. Korábban a katonai főügyész figyelmeztette a vezérkari főnököt: a gázavárosi lakosság délre telepítése nem jogszerű, ezért arra kérte a hadsereget, hogy halasszák azt el, amíg meg nem teremtik az összes szükséges feltételt a lakosság másutt való elszállásolására, de Zamír nem vette ezt figyelembe.
Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?
A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…
Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól
A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…
Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén
Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…





















