Gyomorforgató nyugati képmutatás az energiapiacon
Donald Trump amerikai elnök az orosz energiahordozók ügyében lerántotta a leplet a nyugat-európai országok képmutatásáról – közölte keddi Facebook-bejegyzésében Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitika üzletágának igazgatója.
Hortay Olivér rámutatott, hogy miután Donald Trump az orosz olajvásárlás megszüntetésére és a közvetítők elleni szankciók bevezetésére szólította fel a NATO-országokat, Brüsszel Magyarországra és Szlovákiára próbálta „ráhúzni a vizes lepedőt”. Csakhogy kiderült: nem azzal a két országgal van probléma, amelyek történelmi és földrajzi adottságaik miatt rászorulnak az orosz energiahordozókra, ráadásul globális viszonylatban marginális mennyiséget vásárolnak, hanem azokkal, amelyek „papíron” leváltak, de a gyakorlatban, közvetítőkön keresztül továbbra is óriási tételben vásárolnak – fűzte hozzá.
A szakértő példaként említette, hogy India orosz olajimportja 2021-ben hárommillió tonna volt, ami 2024-re 90 millió tonnára nőtt, a NATO-tag Törökországé pedig 6-ról 13 millió tonnára növekedett. Jelezte, hogy ugyanebben az időszakban Kazahsztán EU-ba irányuló olajexportja 40-ről 55 millió tonnára, India olajtermék-exportja 5-ről 15 millió tonnára, Törökországé pedig 5-ről 12 millió tonnára bővült.
Hortay Olivér hangsúlyozta, hogy miközben a vezetékes beszerzések visszaestek, az EU orosz cseppfolyósított földgázvásárlása 12-ről 20 milliárd köbméterre nőtt, amelynek nagy része francia, spanyol és belga kikötőkbe érkezett. Megjegyezte azt is, hogy a nukleáris fűtőelemek piacán Oroszország részesedése továbbra is meghaladja a 20 százalékot az unióban.
A Századvég üzletágigazgatója sokatmondónak értékelte, hogy míg „a fősodratú média Magyarországgal és Szlovákiával volt elfoglalva”, Brüsszel – mindössze két nappal Trump felhívása után – határozatlan időre elnapolta az új szankciós csomag előterjesztését.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























