Elhunyt Robert Redford
Elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója – számolt be róla a Variety.com filmes portál. A 89 éves filmsztár Utah állambeli otthonában kedden, szerettei körében halt meg.
Robert Redford színészként egyik legemlékezetesebb alakítását a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című westernben nyújtotta, amelyben partnere Paul Newman volt. Játszott Sydney Pollack Ilyenek voltunk című romantikus filmjében (Barbra Streisanddal), A nagy Gatsby című Fitzgerald-regény filmes adaptációjában, A Keselyű három napja című feszült politikai thrillerben és Dustin Hoffman oldalán a Watergate-botrányt kirobbantó két újságíró sztoriját elmesélő politikai drámában, Az elnök embereiben.
A kamera másik oldalán 1980-ban próbálta ki magát, az egy hétköznapi család széthullásának drámáját bemutató Átlagemberekért rögtön rendezői Oscart kapott. 1980-ban a független filmesek támogatása érdekében hozta létre a utahi Sundance Filmintézetet, amelynek évente megrendezett fesztiválja ma már a világ egyik legjelentősebb filmmustrája.
Van még remény a Nyugat megmentésére, vagy itt a vég?
A nyugati civilizáció mára túljutott a fénykorán. Az 500 éves dominancia után a posztliberális világ egyre határozottabban szembefordul vele. Ez…
Meg kell menteni Magyarországot a háborúpárti liberálisoktól
A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke, a…
Magyar Péter már látja a fényt az alagút végén
Egy csodálatos úton indultunk el másfél évvel ezelőtt, és ma már egy másik országban élünk, mert látjuk az alagút végén…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…





















