Bizalmatlansági indítvány Von der Leyen ellen
A Patrióták bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen ellen – jelentette be Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke és Jordan Bardella, a francia Nemzeti Tömörülés és a Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) frakció elnöke.
„Mi, Patrióták be fogunk adni egy bizalmatlansági indítványt az Európai Bizottság elnöke ellen” – fogalmazott Jordan Bardella, majd arról tájékoztatott, hogy ehhez már összegyűjtötték a szükséges aláírásokat. „Meg kell védenünk az érdekeinket, a gazdáink érdekét, az alacsony árú energiahordozókat” – fogalmazott a francia politikus, majd hozzátette: a bizalmatlansági indítvány az Európai Bizottság „hitelt vesztett, elszigetelt” elnöke ellen szól.
Gál Kinga közölte: az, hogy a Patrióták bizalmatlansági indítványt nyújtanak Ursula von der Leyen ellen, válasz arra, hogy az Európai Bizottság nemcsak rossz döntéseket hoz, hanem működését botrányok övezik. Mindezekről az Európai Parlamentben nem lehet vitát folytatni, annak ellenére, hogy a kellő számú aláírást a frakció ehhez gyűjtötte – mondta. Ez jól mutatja azt az álszentséget, ami átjárja az Európai Uniót – hívta fel a figyelmet.
Európa gyengébb, mint valaha. Az Európai Bizottság és elnöke képtelen Európa legfontosabb kihívásaival, köztük a béke megteremtésével, a kereskedelmi kérdésekkel, a versenyképesség helyzetével vagy a migrációval megbirkózni. Ezekre a kérdésekre az évértékelő beszédben az uniós bizottság elnöke válaszokat nem adott. „Amit ma hallottunk, az ugyanannak a hibás megközelítésnek az erősítése, ráadásul egy háborús logika, egy háborús pszichózis mentén, ami ijesztő” – fogalmazott.
Ahelyett, hogy megoldásokkal szolgálna, az Európai Bizottság maga vált problémává – mutatott rá a Fidesz politikusa. Az uniós bizottság elnökének felelősséget kellett volna vállalnia, és be kellett volna jelentenie a lemondását, amire az unió helyzetéről tartott szerdai beszéde kiváló alkalom lett volna – jegyezte meg. A jelenlegi helyzetben az uniónak olyan új vezetésre van szüksége, amely az európai népek valódi érdekeit képviseli. Itt az ideje annak, hogy ez az Európai Bizottság szedje a sátorfáját – tette hozzá Gál Kinga.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























