Trump: Ez a végső figyelmeztetésem, nem lesz több!
Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy egyezzen bele a közvetítők útján Izraellel folytatott tárgyalásokon előterjesztett, túszok elengedéséről és egy gázai övezeti tűzszünetről szóló megállapodásba.
„Mindenki otthon szeretné látni a túszokat. Mindenki szeretne véget vetni ennek a háborúnak! Az izraeliek elfogadták a feltételeimet. Itt az ideje, hogy a Hamász is elfogadja. Figyelmeztettem a Hamászt az elutasítás következményeire. Ez a végső figyelmeztetésem, nem lesz több! Köszönöm figyelmüket ebben a kérdésben” – írta az amerikai elnök.
Izraelnek mindeközben egyre több gondot okoz Jemen is. Vasárnap délben becsapódott egy Jemenből indított harci drón Dél-Izraelben, a Ramon repülőtér területén – közölte az izraeli hadsereg (IDF). A drón a repülőtér utasokat fogadó termében csapódott be. Nyolc ember könnyebben megsérült, közülük hárman pánikrohamot kaptak a drón felrobbanásakor. Előzetesen sem ott, sem a közeli településeken nem lépett működésbe légvédelmi riasztás. Az IDF légvédelmi egységeinek első vizsgálata szerint az ellenséges, jemeni húszi lázadók indította drón nem különbözik a korábban már számos alkalommal elfogott jemeni drónoktól. Az IDF közleménye szerint a pilóta nélküli légieszközt ugyan észlelték a légvédelmi rendszerek, de nem azonosították ellenséges légi járműként, ezért sem az elfogó-, sem a riasztórendszerek nem léptek működésbe. A háború 2023 október 7 -i kezdete óta az Iránbarát síita lázadók mintegy 150 drónt indítottak Jemenből Izrael felé.
A Vatikán elesett. Meghódították a „szivárványos keresztények”
Válaszúthoz érkezett a Vatikán. Miért? Mert oda is megérkezett az LMBTQ-aktivisták zarándoklata, amelynek tagjai meleg fogadtatásban részesültek.
Meglepetés: Magyarországra jön az ukrán külügyminiszter
A magyar–ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen Kijevet terheli, de a kormány továbbra is a párbeszéd híve, ezért…
Álhír, hogy Trump üzent Orbánnak az orosz kőolaj ügyében
A sajtóban terjedő hírekkel ellentétben nem üzent Donald Trump amerikai elnök Magyarországnak az orosz kőolajvásárlások beszüntetésének ügyében, még közel hasonló…
Toroczkai: Orbán és Magyar Péter sem hozhat valódi változást
Orbán Viktor és Magyar Péter Kötcsén egymást próbálta túlharsogni, de semmit nem mondtak arról, hogyan lehetne Magyarországon valódi gazdaságpolitikai fordulatot…
Ukrajna csatlakozása háborúba sodorja az Európai Uniót
Ukrajna európai uniós (EU) tagsága közvetve vagy közvetlenül, de mindenképpen magával hozza, hogy belevisznek bennünket a háborúba – jelentette ki…
Így reagált Magyar Péter Orbánra
„Orbán mai lázálma a vég kezdete. A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán–Gyurcsány korszakot” –…
Magyar turistalányokat erőszakoltak meg a migránsok
Őrizetbe vettek Szicíliában három marokkói állampolgárt két magyar turista elleni nemi erőszak gyanújával – közölték a cataniai hatóságok a szicíliai…
A magyarok csaknem kétharmada tart a Tisza adóemelésétől
Az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatása szerint a felnőtt magyarok 63 százaléka arra számít, hogy a Tisza Párt a 2026-os választások után…