Így számolnának le a britek a migránsokkal
A brit belügyminiszter szerint London korlátozhatja a beutazási engedélyek kiadását azokban az országokban, amelyek nem fogadják vissza az illegálisan Nagy-Britanniában tartózkodó állampolgáraikat.
Shabana Mahmood hétfőn fogadta a Five Eyes-partnerországok belügyi és nemzetbiztonsági minisztereit. A Five Eyes az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland hírszerzési és elhárító szakszolgálatainak tevékenységét összehangoló szerveződés. Mahmood a londoni találkozón felszólalva úgy fogalmazott: „érdekes mozgástér kínálkozik az öt Five Eyes-partner közötti együttműködésre olyan országokkal szemben, amelyek nem hajlandók visszafogadni azokat az állampolgáraikat, akiknek nincs tartózkodási jogosultságuk a szerveződés tagországaiban”. A brit belügyminiszter szerint a brit kormány ilyen esetekben korlátozhatja a nagy-britanniai beutazásra jogosító vízumok kiadását ezeknek az országokoknak az állampolgárai számára, ezzel is jelezve, hogy elvárja az adott országoktól a jogosultság nélkül Nagy-Britanniában tartózkodó állampolgáraik visszafogadását. Shabana Mahmood nem tért ki arra, hogy a fontolóra vett intézkedés mely országokat érintheti.
A brit belügyi tárca által kiadott hivatalos tájékoztatás szerint ugyanakkor a Five Eyes-országok a hétfői londoni találkozón megállapodásra jutottak arról, hogy egymással együttműködve igyekeznek gyorsítani a területükön jogosulatlanul tartózkodók visszaküldését hazájukba. A közös közlemény megfogalmazása szerint az együttműködést elutasító országok, amelyek nem hajlandók visszafogadni hatósági kényszerintézkedéssel visszatoloncolt állampolgáraikat, új intézkedésekre számíthatnak, beleértve a vízumkiadási szabályozások „megfelelő kiigazítását”.
A brit belügyminisztérium adatai szerint a hétvégén meghaladta a 30 ezret azoknak a száma, akik az év eleje óta embercsempészek szervezésében csónakokkal keltek át az európai kontinensről Angliába. A tárca tájékoztatása szerint az így érkezők 80 százaléka számolt be arról, hogy Nagy-Britanniába vezető útja során közösségimédia-felületeken tartotta a kapcsolatot az embercsempészbandákkal.
A hétfői minisztériumi beszámoló szerint a brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) 2021 óta több mint 23 ezer olyan posztot és profilt azonosított és távolított el, amely szervezett bevándorlási bűnözői csoportok tevékenységét reklámozta online felületeken.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























