Magyar turistalányokat erőszakoltak meg a migránsok
Őrizetbe vettek Szicíliában három marokkói állampolgárt két magyar turista elleni nemi erőszak gyanújával – közölték a cataniai hatóságok a szicíliai sajtó jelentése szerint.
A 21, 22 és 24 éves – olaszországi tartózkodási engedéllyel nem rendelkező – férfiakat az áldozatok feljelentése alapján azzal vádolják, hogy nemi erőszakot követtek el két fiatal magyar nő ellen Catania közelében. A letartóztatásról először a La Sicilia című napilap adott hírt, később Catania vizsgálóbírója is megerősítette. A bíróság csoportos szexuális erőszak vádjával elrendelte a férfiak letartóztatását. Jelenleg a Piazza Lanza büntetés-végrehajtási intézetben vannak Catania központjában.
Az áldozatok vallomása és rendőrségi közlések alapján az olasz sajtóban megjelent beszámolók szerint a turisták elfogadtak egy fuvart vissza a szállásukra két gyanúsítottól, akik azonban ehelyett egy távol eső helyre vitték őket, ahol a harmadik elkövető csatlakozott hozzájuk. Ezt követően kokain fogyasztására kényszerítették a két nőt, és akaratuk ellenére szexuális cselekményekre is sor került.
A rendőrségnek sikerült a csoportot Paterno településén lenyomoznia, köszönhetően az egyik áldozat lánytestvérének, aki eltűntként jelentette a két fiatal nőt és aktivált egy telefonos nyomkövető szolgáltatást, amivel sikerült lokalizálni a mobiltelefont. Előzőleg az áldozat – úgy téve, mintha az anyját hívná fel – értesíteni tudta a testvérét, hogy veszélyben van, és közölte vele a marokkóiak furgonjának rendszámát is.
A síró turistákat egy strandon találták meg, míg a furgonnal úton lévő gyanúsítottakat nem messze tőlük tartóztatta fel a város idegenrendészete. A turistákat kórházban orvosi vizsgálatnak vetették alá, és hivatalos feljelentést is tettek az elkövetőkkel szemben – derül ki a közlésekből.
Az MTI értesülése szerint az eset közel egy héttel ezelőtt történt, de csak most került nyilvánosságra, miután a La Sicilia napilap közölte a hírt. Az MTI a helyi hatóságoktól úgy értesült, hogy a nők már Magyarországon tartózkodnak. Az MTI-nek nyilatkozó Massimiliano Scaringella olasz ügyvéd szerint, aki számos magyar védelmét látta el az utóbbi évtizedekben, az elkövető férfiak nyolc évtől tizennégy évig terjedő börtönt kockáztatnak a csoportosan elkövetett nemi erőszak, a nők foglyul ejtése és a kokainfogyasztásra kényszerítés vádja miatt. Scaringella rendkívül súlyosnak nevezte a történteket. Hangsúlyozta, hogy Szicília az utóbbi időben kiemelt idegenforgalmi célállomássá vált a magyar turisták számára, és az eset „szégyenfolt” az egész sziget számára.
Az olaszországi eset rávilágít az Európába irányuló féktelen migráció jelentette súlyos veszélyekre – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Facebook-oldalán pénteken. Illés Boglárka szerint Magyarország római nagykövetsége haladéktalanul felvette a kapcsolatot az olasz rendőrséggel, miután nyilvánosságra került, hogy migránsok követtek el szexuális erőszakot két magyar állampolgárral szemben. Hozzátette: a rendőrség tájékoztatása szerint az elkövetők már letartóztatásban vannak.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























