Európai katonák nem léphetnek Ukrajna területére
„Az európaiak akadályozzák az ukrajnai rendezést” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken, a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon. Oroszország elutasítja a tárgyalást az ukrajnai külföldi intervenció lehetőségéről.
„Mi a helyzet most de facto? De facto van egy elnök, Donald Trump amerikai államfő, aki jelentős erőfeszítéseket tesz az ukrajnai helyzet rendezése érdekében. És látunk egy európai háborús pártot, és az európaiak pedig valóban beleütköztek a militarizmus szellemiségébe. Az erre vonatkozó hivatalos álláspont, ahogy tegnap elhangzott, az, hogy Ukrajnát acélsündisznóvá kell változtatni” – mondta, hozzátette, hogy Európa igyekszik az oroszellenes központként megőrizni Ukrajnát. Mint fogalmazott, Putyin nagyra értékeli Trump erőfeszítéseit. Peszkov szerint a két elnök megbeszélései nem egyszerűek, mert mindketten a saját országuk érdekeit védik, de Putyin ezt nagyra értékeli, „hálás Trumpnak ezért”. A kétoldalú viszonyt jellemezve elmondta, hogy Oroszország és az Egyesült Államok különböző csatornákon – így a Kreml és a Fehér Ház, vagy a titkosszolgálatok közöttin – tartja a kapcsolatot. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Putyin jövőre elutazzon az amerikai-mexikói-kanadai rendezésű labdarúgó világbajnokságra.
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint ugyanakkor Oroszország elutasítja a tárgyalást az ukrajnai külföldi intervenció lehetőségéről. „Az a céljuk, hogy Ukrajnát megőrizzék az országunk elleni terrorizmus és provokációk hídfőállásaként. Ezek nem Ukrajna biztonságát garantálják, hanem veszélyt jelentenek az európai kontinensre” – mondta. A szóvivő szerint a NATO minden alap nélkül folytatja katonai infrastruktúrájának kiépítését a határok közelében, és fokozza a hadgyakorlatok intenzitását. Hangot adott véleményének, miszerint az Ukrajnában meggyökeresedett korrupció és lopás miatt semmilyen pénz sem lesz elegendő Ukrajna helyreállításához. Azt hangoztatta, hogy a humanitárius és katonai segélyt egyaránt rendszeresen megdézsmálják.
Donald Trump csütörtök este a Fehér Házban amerikai technológiai cégek vezetőinek rendezett vacsorán arra az újságírói kérdésre, hogy tervez-e beszélni Vlagyimir Putyinnal azután, hogy a nap folyamán egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, igennel válaszolt. Hozzátette, hogy „nagyon jó a párbeszéd” az orosz elnökkel.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























