Putyin csak Moszkvában találkozna az ukrán elnökkel
Ha „Ukrajna adminisztrációjának jelenlegi vezetője” kész a kétoldalú találkozóra, akkor el kell utaznia Moszkvába – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Pekingben. Közölte, hogy ezt az álláspontot már Donald Trump amerikai elnöknek is kifejtette.
„Egyébként Donald megkérdezte tőlem: lehetséges-e egy ilyen találkozó? Azt mondtam: igen, lehetséges. Végül is, ha Volodimir Zelenszkij kész erre, akkor jöjjön el Moszkvába, és egy ilyen találkozó létre fog jönni” – nyilatkozott az orosz vezető. Putyin ismételten kétségbe vonta, hogy Zelenszkij az ukrán alkotmány értelmében legitim államfő lenne, és azt mondta, már az ukrán alkotmánybíróság sem határozatképes ahhoz, hogy döntést hozzon az ügyben. Úgy fogalmazott, találkozni Zelenszkijjel jelenlegi státusában „a semmibe vezető út”.
Az orosz vezető kifejezte készségét az ukrán féllel tárgyaló orosz delegáció politikai szintjének megemelésére. Konkrét jelölteket nem nevezett meg a küldöttségvezetői poszttal kapcsolatban, és megelégedettségének adott hangot a tisztséget jelenleg ellátó Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó tevékenységével kapcsolatban.
Putyin szerint Oroszország soha nem vetette fel azt a kérdést, hogy Ukrajnának területekért cserébe kellene biztonsági garanciákat biztosítani. Úgy vélekedett, hogy az ukrán hatóságoknak népszavazást kell rendezniük az összes területi kérdés eldöntése érdekében, és tiszteletben kell tartani azokat, akik úgy döntöttek, hogy Oroszország részeként akarnak élni. „Ez a demokrácia” – fogalmazott. „Mi egyébként, őszintén szólva, szeretném hangsúlyozni, nem annyira területekért harcolunk, mint az emberi jogokért és azok jogáért, akik ezeken a területeken élnek, hogy saját nyelvükön beszéljenek, saját kultúrájuk keretei között éljenek, az előző nemzedékektől, az apáiktól, nagyapáiktól, és így tovább, átvett hagyományok keretei között” – mondta.
Azt hangoztatta, hogy Oroszország mindig ellenezte Ukrajna NATO-tagságát, de nem vonta kétségbe Ukrajna ahhoz való jogát, hogy tulajdon gazdasági tevékenységét úgy folytassa, ahogy akarja, ami vonatkozik az EU-tagságra is.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























