A Tisza brutálisan támadja az újságírókat
Véget kell vetni az újságírók elleni erőszakos fellépésnek – közölte a Magyar Nemzeti Médiaszövetség, hozzátéve, hogy már többször szót emeltek „az ellen a verbális és fizikai erőszak ellen, amely a Tisza Párt rendezvényein egyre nyíltabban fenyegeti a munkájukat végző újságírókat”.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség az egész újságírószakma védelmében a lehető leghatározottabban szót emel az erőszakspirál áldozatává vált összes kolléga érdekében. Ezért felszólították a Tisza Pártot, hogy minden lehetséges eszközzel hasson oda: a jövőben a rendezvényeiken biztonságban érezhessék magukat az ott jelen lévő, a tájékoztatási kötelezettségüknek eleget tevő újságírók.
Kiemelték: az internet nem felejt: volt idő, amikor Magyar Péter, a párt elnöke még maga állította le a rendezvényein felharsanó, a Fideszt gyalázó rigmusokat azzal, hogy „ezek nem mi vagyunk”. Azonban azok az idők elmúltak, „a hatalomvágytól áthatott Magyar Péter” azóta nemhogy nem csitítja a saját közönségét, hanem nyilvánosan hergeli is az övéit, s nyíltan uszítani kezd az általa a közönségben felfedezett újságírók ellen.
Kiemelték: ez a példa ragadós, a Hír TV több videófelvételen megörökítette már a kollégái ellen elkövetett szóbeli erőszakot és fizikai tettlegességet is. Volt, hogy Magyar Péter biztonsági emberei lökték el a kérdezni próbáló újságírót elnökük mellől, volt, hogy Magyar Péter szimpatizánsai fenyegették a Hír TV operatőrét kamerája eltörésével.
A közleményben hangsúlyozták: nemcsak a jobboldali újságírók, hanem minden Magyar Péter által megtámadott magyar újságíró mellett kiállnak, hiszen azt kell konstatálni, hogy a Tisza Párt elnöke újabban nemcsak a jobboldali médiumokat, hanem minden más médiumot is kész kipécézni magának, ha úgy találja, az adott szerkesztőségben nem az ő elvárásai szerint végzik a munkájukat. Felszólították Magyar Pétert, hogy azonnal hagyjon fel a közönsége újságírók elleni hergelésével. „Ha nem ezt teszi, akkor elszabadul az erőszak spirálja” – fogalmaztak.
Felszólították Magyar Pétert arra is, hogy hagyjon fel a munkájukat végző újságírók egzisztenciális és büntetőjogi fenyegetésével. Ha ezt nem teszi meg, akkor a sajtó minden munkatársa öncenzúrára kényszerülhet a fenyegetések valóra váltásától félve. Továbbá felszólították Magyar Pétert, hogy soha többet ne ragadtassa magát „megalázó, szexista megjegyzésekre” a női tudósítók láttán: akik közül az egyiket például azzal hessegette volna el, hogy már „foglalt a szíve”. Ha ezt nem teszi, joggal érezheti magát minden magyar nő megalázva, s Magyar Péter öntetszelgő kedvének kiszolgáltatva – fogalmaztak.
Magyar Pétertől azt is kérték, hogy soha többet ne hozzon nyilvánosságra érzékeny, személyes adatokat a magyar újságírókról, ahogy például ezt az ATV stúdiójából kirohanva tette nemrég, amikor az általa kritikával illetett ATV-s újságírók vallási hovatartozását posztolta ki. Ha ezt nem teszi meg, minden hívő magyar ember fenyegetve érezhet magát hitének megvallásában – jelezték.
Egyben kérték a rendőrséget, hogy a jövőben tegyen meg mindent a saját eszközeivel a Tisza Párt rendezvényein megjelenő valamennyi újságíró, fotós, operatőr személyes biztonsága érdekében.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























