Uniós kettős mérce az ukrajnai és a gázai háborúval szemben
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szerint Európa és a teljes nyugati közösség kettős mércét használ az ukrajnai és a gázai háborúval szemben.
Sánchez, aki szerdán hivatalos látogatásra érkezett Londonba Keir Starmer brit kormányfő meghívására, a Guardian című baloldali brit napilapnak adott interjúban úgy fogalmazott: ami a Gázai övezetben zajlik, az a nemzetközi kapcsolatok XXI. századi történetének talán legsötétebb fejezete. A szocialista párti spanyol kormányfő kijelentette: Madrid annak elérésére törekszik, hogy az Európai Unió függessze fel az Izraellel ápolt stratégiai partneri viszonyát.
Izraellel szemben a munkáspárti brit kormány is igen kritikus nyilatkozatokat tesz. Keir Starmer miniszterelnök nemrégiben közölte: London az ENSZ Közgyűlésének szeptemberi ülésszaka előtt hivatalosan is elismeri a palesztin államot, ha az izraeli kormány addig nem hirdet tűzszünetet a Gázai övezetben, nem tesz érdemi lépéseket a Gázában kialakult „rettenetes állapotok“ megszüntetésére, nem teszi egyértelművé, hogy tartózkodik ciszjordániai területek annektálásától és nem kötelezi el magát egy olyan hosszú távú békefolyamat mellett, amely elvezet a kétállami megoldáshoz.
Spanyolország már tavaly elismerte a palesztin államot, és a spanyol kormányfő a szerdán megjelent Guardian-interjúban kijelentette: örömmel nyugtázza, hogy a spanyol példát más európai országok is követik. Hozzátette ugyanakkor, hogy a gázai háborúval kapcsolatos európai válaszlépéseket kudarcnak tartja. Sánchez szerint a gázai és az ukrajnai háború teljesen eltérő okokból robbant ki, a világ mégis azt kérdezi, hogy Európa és a nyugati közösség miért alkalmaz kettős mércét a két konfliktussal szembeni fellépésében.
A spanyol miniszterelnök szerint az EU megosztott abban a kérdésben, hogy miként kell Izraelre befolyást gyakorolni, ez azonban elfogadhatatlan és fenntarthatatlan, ha az unió erősíteni akarja hitelességét más válságok, mindenekelőtt az ukrajnai háború kezelésében. Pedro Sánchez elmondta: Spanyolország megpróbálja elérni, hogy az EU aktívabban lépjen fel Izraellel szemben. A lehetséges lépések közé sorolta pénzügyi büntetőintézkedések bevezetését Izrael ellen.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























