Mesemondóként mutatkozott be a kormánypárti politikus
A magyarokat már sokszor megpróbálta az élet, ezért mindig odafigyelnek arra, hogy milyen vezetőt válasszanak maguknak – jelentette ki Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője Tihanyban.
Hollik a Tranzit Politikai Fesztivál megnyitóján rendhagyó módon egy népmesébe foglalta Magyarországot, amelyről azt mondta, bővelkedik szelíd folyású vizekben, kellemes lankákban, messzenyúló rónaságokban és barátságos helyekben. Ezt az országot egy szorgos, életrevaló, furfangos, jó kedvű és jó lelkű népség lakja – tette hozzá. A kereszténydemokrata politikus úgy folytatta, hogy az ország vezetője egy keménykezű, okos, bölcs, igazságos ember, aki szereti a magyarokat, odafigyel rájuk, támogatja a családokat és nem engedte be az idegeneket, valamint megóvta az országot a fenyegetésekkel szemben.
Hollik a népmeséjében Magyar Pétert „Napraforgó Péternek” nevezte, aki „onnan kapta a nevét, hogy mindig arra fordult, ahonnan erőt remélt, pont mint a napraforgó a nap felé”, és ő – mint mondta – „elirigyelte a magyarok szeretetét és tiszteletét”, sokáig „ólálkodott” a királyi udvar körül, de nem jutott soha a király közelébe. „Napraforgó Pétert nagyon sértette, hogy kiebrudalták az udvarból”, ezért elhatározta, hogy bármit meg fog tenni, hogy az ország irányítását átvegye – hangsúlyozta a kormánypárti politikus, majd úgy folytatta: elment hát „Vasorrú Ursulához” és „Hókuszpók Manfredhez”, hogy szövetségre lépjen velük, és segítéségére legyenek. A mese szerint ők készségesen segítettek, és elmondták „Napraforgó Péternek”, hogy nem kell mást tennie, csak szétszórni az „irigység és a széthúzás magjait az országban”, illetve még egy dolgot kötöttek a lelkére: semmiképpen sem mondja meg a magyaroknak, hogy mit akar tenni valójában.
Ahhoz, hogy a küldetés sikerrel járjon, Ursula és Manfréd adott neki néhány dolgot: „az árulás mikrofonját, a kétszínűség női napszemüvegét és az önteltség selfie kameráját, Napraforgó Péter pedig nem is volt rest használni ezeket”, átutazta Magyarországot és csak szórta-szórta az irigység és a széthúzás magjait – folytatta a mesét Hollik István. A kereszténydemokrata képviselő azt mondta, az ország vezetője és sok hazáját szerető magyar ember rájött a cselszövésre és nem nézték tétlenül a „gaz Napraforgó Péter” tetteit.
Hollik István a történetről elárulta, ez a kormánypárti szimpatizánsok története, és éppen ezért csak rajtuk múlik, hogy ez a történet nyolc hónap múlva úgy érjen véget, mint ahogy minden rendes magyar népmesének véget kell érnie, a jó győzedelmeskedik, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























