Az EU-t egy háborúpárti, szélsőliberális elit uralja
Az Európai Unió mélyrepülésének legfőbb oka, hogy a közösséget most egy háborúpárti, szélsőségesen liberális és a sikertelensége miatt frusztrált politikai elit uralja – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pénteken a tihanyi Tranzit fesztiválon.
A tárcavezető arról számolt be, hogy az emberiség rendkívüli éven van túl, a világ sok kihívással néz szembe, miközben ez az utóbbi időszak egyértelműen Európa drámai vesszőfutásáról szólt, a kontinens minden egyes sorsfordító globális változásnak a vesztesei közé tartozik. Aláhúzta, hogy Európa világgazdasági és világpolitikai jelentősége is rendkívül meggyengült, ahogyan földbe állt a versenyképessége is, amit mutat, hogy az európai gazdaság gerincét adó kulcsiparágakban éllovasból középmezőnybeli szereplővé váltak a kontinens vállalatai.
Kiemelte, hogy miközben az Európai Unió egy békeprojektként pattant ki az alapító atyák fejéből, mára Európa a háború kontinensévé vált. „Európa szívében két európai ország vív egymással háborút úgy, hogy a kontinens maradék részének döntő többsége a háború csitítása helyett marmonkannákkal hordja a dízelolajat a tűzre” – fogalmazott. „Ide vezettek a brüsszeli vezetők hibái, ide vezettek személyesen Ursula von der Leyen bizottsági elnök drámai hibái, és ide vezettek az európai háborúpárti mainstream politikai elit vezetőinek drámai hibái” – mondta. „Mára az Európai Unió tartalmában, szimbolikájában és külsőségeiben is megszűnt komolyan vehető világpolitikai tényező lenni” – tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben a kormány feladata megvédeni Magyarországot, a magyar gazdaságot, a magyar embereket az EU mélyrepülésének negatív hatásaitól, ehhez pedig meg kell érteni először is, hogy mi a bajok eredője. „Szerintem a legnagyobb baj az, hogy az Európai Uniót ma egy extrém liberális, háborúpárti, a sikertelensége miatt alapvetően rendkívül frusztrált és a valóság helyett különböző őrültségeket a döntéseinek alapjává tévő elit uralja” – vélekedett. Sérelmezte, hogy ez a vezetés mostanra elszigetelte Európát a világpolitika legjelentősebb szereplőitől, átideologizálta, átpolitizálta a világ legfizikaibb és legracionálisabb kérdéseit, így például a gazdaságot és az energiaellátást, illetve folyamatosan akadályozza a béketeremtést a kontinensen.
Kifejtette, hogy számos európai vezető az utóbbi nyolc évben abban versenyzett, hogy ki tud bunkóbb megjegyzést tenni Donald Trumpra azért, hogy kielégítse a médiatérképet uraló liberális médiumokat, és ez most visszaütött. Elhibázottnak nevezte az EU Kína-politikáját is, mondván, hogy hatalmas félreértés az, hogy a közösség rendszerszintű riválisnak minősítette a távol-keleti országot, mivel inkább az együttműködésre kellene fókuszálni. Bírálta az Oroszországot sújtó szankciókat is, amelyek a szavai szerint kudarcot vallottak, illetve nagyobb károkat okoztak az európai országoknak.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























