Netanjahu a zsidókat is elárulta
Az izraeli biztonságpolitikai kabinet Gáza elfoglalásának bejelentésével cserbenhagyta az elhurcolt túszokat – áll a túszok családtagjainak pénteki közleményében.
A 2023 október 7-én, a Hamász iszlamista terrorszervezet támadásában a Gázai övezetbe hurcolt túszok családjait képviselő szervezet szerint a kabinet döntése Gázaváros elfoglalásáról „halálos ítéletet jelent az élő túszokra, és a végleges eltűnés ítélete a halottaknak”. Szintén tiltakoztak a korábban kiszabadult túszok, akik szerint „a túszoknak már nincs idejük”. „Értesültünk a kabinet döntéséről, miszerint elindítják a Gázai övezet elfoglalását, kockáztatva ezzel szeretteink életét” – közölte Ohad Ben Ami, akit mintegy fél éve szabadítottak ki a Hamász fogságából, és a szintén fogságból kiszabadult Jáir Hornnal együtt péntek délutánra tiltakozást hirdetett meg Jiszráel Kac védelmi miniszter háza elé. Közleményük szerint a döntés „a túszok cserbenhagyásának hivatalos bejelentése – miközben teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a katonai vezetés figyelmeztetéseit és az izraeli közvélemény többségének egyértelmű akaratát”.
„Soha nem volt még Izraelnek olyan kormánya, amely ilyen elszántan szembement volna a nemzeti érdekkel. Ez a kormány – amelynek idején a holokauszt óta a legnagyobb katasztrófa érte a zsidó népet – éjjel saját kezdeményezésére újabb tragédiát indított el. De még nem késő” – tették hozzá közleményükben „A túszok visszahozásának egyetlen útja egy átfogó megállapodás. Nem újabb értelmetlen háború, nem újabb szándékos cserbenhagyás. Az izraeli nép képes és köteles is megállítani ezt a veszélyes lépést” – állítják.
Az ügy háttere, hogy az izraeli biztonsági kabinet csütörtökről péntekre virradó éjjel jóváhagyta a Benjamin Netanjahu miniszterelnök által előterjesztett biztonsági tervet a Hamász szélsőséges szervezet legyőzésére a Gázai övezetben. A terv szerint az izraeli hadsereg lépésenként „átvenné az irányítást” Gáza városában. A hadművelet fokozatosan történik, először Gáza városát foglalja el az izraeli hadsereg (IDF), majd a központi menekülttáborokat. A kabinet döntése értelmében Gáza város civil lakosságának kitelepítését be kell fejezni október 7-ig, a Hamász terrortámadásának „szimbolikus határidejéig”. Ezt követően ostrom alá vonják a városban maradt Hamász-harcosokat. A hivatalos döntés nem tartalmazza a harcok leállításának lehetőségét túszalku esetén sem, maga Netanjahu ragaszkodott hozzá, hogy a hadművelet ne álljon le.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























