Alice Weidel: az Európai Unióból mindenkinek ki kellene lépnie
Donald Trump amerikai elnök a vámmegállapodással „teljesen átverte” Ursula von der Leyen európai bizottsági elnököt és az uniót – jelentette ki Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnöke a Patrióta YouTube-csatornán szerdán megjelent interjúban.
A német politikus szerint a megállapodás azt bizonyítja, hogy az EU gyenge, abból mindenkinek ki kellene lépnie, mert már nem képviseli a nemzetállamokat, sem a népet. „Mi most 15 százalékos vámot fizetünk, de a nulla százalékos vám lenne a helyes, és most még amerikai fegyvereket is kell vennünk az európai adófizetők pénzéből egy olyan ukrajnai háborúhoz, amelyet egyikünk sem akar, ez abszurd” – hangoztatta. Az AfD társelnöke Ursula von der Leyent korrupt politikusnak nevezte. „Ezek az emberek csak a saját zsebükre dolgoznak, nem őszinték, hazudnak az embereknek és tönkreteszik a gazdaságunkat, kárt okoznak az európai országoknak” – fogalmazott. A politikus az autóiparról szólva azt mondta: a német autóipart tönkreteszik, méghozzá Európából teszik tönkre, minden rossz szabály az EU-tól érkezik. „Az unió egy bürokratikus intézményrendszer, tele olyan bürokratákkal, akikre senkinek nincs szüksége, akik mindenhol csak zavart keltenek, túl vannak fizetve, és olyan előírásokat gyártanak, amikből senki nem kér” – hangoztatta. Szerinte az EU-t vissza kellene bontani az eredeti szintre, csak a közös belső piac szintjére, mert ez az egész brüsszeli felépítmény mindannyiunkat elszegényít.
Alice Weidel Magyar Péterre, a Tisza Párt elnökére utalva azt mondta, „az EU legújabb cselszövése, hogy Magyarországon egy kihívót építenek fel Orbán Viktor ellen”. „Ez a személy egy mesterséges kreatúra, mesterségesen hozták létre, felfújták, majd Brüsszelből, a woke és zöld politikai táborból tolják előre, de nincs mögötte valódi tartalom. Meg vagyok győződve róla, hogy semmi esélye nem lesz a választáson, de ez egy kísérlet arra, hogy beavatkozzanak egy független ország, Magyarország politikai folyamataiba” – jegyezte meg, egyúttal hangot adott azon véleményének, hogy Orbán Viktor megerősödve fog kikerülni ebből a választási küzdelemből.
Az AfD társelnöke kitért rá, nekik azzal kell megküzdeniük, hogy be akarják tiltani a pártjukat, miközben már a lakosság 25 százaléka rájuk szavazna. „Mindent megtesznek azért, hogy megbuktassanak minket, és minden eszközt be is vetnek ehhez: lehallgatnak, megfigyelnek minket, a médiát hergelik, az embereket uszítják ellenünk” – mondta.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























