Mielőtt belépne egy budapesti kínai étterembe, ezt a hírt mindenképp olvassa el
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) több budapesti kínai étterem hatósági ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai szabálytalanságokat tárt fel – jelentette be a hatóság a csütörtöki közleményében.
Mint részletezték, a vizsgált éttermek általános higiéniai állapota rendkívül elhanyagolt volt: a konyhai területek és a főzőtér erősen szennyezettek, a padlót koszos kartonlapok borították és a falburkolatok több helyen sérültek, ami megnehezítette azok tisztítását. A hűtőterek és mélyhűtők szennyezettek és jegesek voltak, míg a tároló fiókok töröttek és elhanyagoltak. Az NKFH munkatársai rendszeresen vastag szennyeződésréteget találtak a konyhai polcokon, eszközökön és tárolóedényeken. A mennyezeten és a lámpatesteken is lerakódott zsír volt észlelhető, amely egyértelműen utalt a hosszú ideje fennálló tisztítatlanságra. A kézmosók használata nem volt biztosított, sok esetben víz sem folyt belőlük.
Az NKFH hatékony fellépését jól mutatja, hogy az ellenőrzések során feltárt hiányosságok és szabálytalanságok gyors és határozott intézkedéseket eredményeztek. Ezek az intézkedések nemcsak az élelmiszerbiztonság és a fogyasztók védelme szempontjából voltak kiemelkedően fontosak, hanem egyértelmű jelzést is adtak az ágazat szereplői számára, hogy a hatóság szigorúan fellép a szabálytalanságokkal szemben.
Kiemelték: az utóellenőrzések eredményei azt bizonyítják, hogy „az érintett vendéglátóhelyek túlnyomó többsége felismerte a szabályok betartásának fontosságát, és a szükséges intézkedések végrehajtásával biztosította, hogy működése megfeleljen az élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírásoknak”. Ennek eredményeként ezek az éttermek ismét megnyithattak, immár a jogszabályoknak megfelelő módon működnek. Az NKFH elnöke, Német Weingartner Lilla szerint, annak érdekében, hogy a hasonló tevékenységet folytató vendéglátó egységek megfelelően működjenek, országos vizsgálatot rendeltek el.
Magyar sikerstratégiát vázolt fel Orbán Viktor
Békepárti magyar sikerstratégiát és konkrét célokat vázolt a jövőre Orbán Viktor szombaton a miskolci háborúellenes gyűlésen – közölte Szánthó Miklós,…
Toroczkai: nagy a baj, gyökeres változásra van szükség
Nagy a baj Magyarországon, határozott lépéseket kell tenni, mert paradigmaváltás nélkül nincs magyar feltámadás – hangoztatta pártja szombati budapesti rendezvényén…
A magyarok nem engednék be Ukrajnát az Európai Unióba
A magyarok nagy többsége ellenzi Ukrajna uniós tagságát, és Ukrajna katonai támogatására sem adna egy centet sem – derül ki…
A MÁV szerint így késnek a vonatok
A tavaly decemberi adatok nem csupán az előző havi, hanem az egy évvel korábbi mutatóknál is jobban alakultak: összességében az…
Brüsszel manipulálni akarja a magyar választásokat
Brüsszel visszatartja a Magyarországnak járó pénzeszközöket, hogy ezzel manipulálja a választók döntését, és elmozdítsa a hatalomból Orbán Viktor kabinetjét –…
A Tisza ismét elárulta magát, Brüsszel bábja
A Tisza ismét „kegyetlenül elárulta magát”: a párt Brüsszel bábja, és most sem a magyar embereket, hanem Brüsszel háborús terveit…
Már a DK is a Tisza ellen kampányol?
A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.
Nem fenyeget gázhiány Magyarországon
Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…
Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok
Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…
A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba
A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…
A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába
Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…
Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről
Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…
























