Az ukrán katonák fejvesztve menekülnek Oroszországból
Felszabadította az orosz hadsereg a Kurszk megyei Szudzsa járásközpontot, valamint Melovoj és Podol települést – közölte csütörtökön a moszkvai védelmi minisztérium.
Szudzsa a kurszki régió délnyugati részén található, 105 kilométerre Kurszktól és 8 kilométerre az ukrán határtól. Területe 434 hektár, a városnak 2024 januárjában mintegy 4900 lakosa volt.
Apti Alaudinov vezérőrnagy, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnökségének helyettes vezetője, a Csecsenföldön felállított Ahmat különleges alakulat parancsnoka a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek elmondta, hogy Kurszk megye határvidékén már csak öt települést kell felszabadítani. Az orosz katonai tárca szerint Kurszk megyében az elmúlt nap folyamán több mint 340 ukrán katona esett el vagy sebesült meg, valamint egyebek között tíz páncélozott harcjármű és két drónirányító központ semmisült meg. Moszkva szerint a kurszki régióba tavaly augusztus 6-án betörő ukrán erők eddig több mint 67 150 katonát, 392 harckocsit, 316 gyalogsági harcjárművet, 278 páncélozott szállítójárművet, 2196 páncélozott harcjárművet, 2428 gépkocsit, 549 tüzérségi löveget és 52 sorozatvetőt veszítettek. A moszkvai védelmi minisztérium szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…