Washington még szerdán kapcsolatba lép Moszkvával a tűzszünet ügyében
Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette szerdán, hogy az Egyesült Államok még a nap folyamán felveszi a kapcsolatot Oroszországgal, választ várva az Ukrajnával kötött tűzszüneti megállapodásra és a háború befejezése felé tett lépésekre.
„Mindannyian izgatottan várjuk az orosz választ, és határozottan felszólítjuk őket, hogy fontolják meg az összes harci cselekmény beszüntetését” – idézte az RTE ír közszolgálati televízió Rubiót, aki az írországi Shannon repülőterén nyilatkozott, útban Dzsiddából, a szaúd-arábiai amerikai–ukrán tárgyalások helyszínéről a kanadai Charlevoix-ba, a G7-országok külügyminisztereinek találkozójára. Megjegyezte, hogy ha Moszkva nemet mond, „az sokat elárul arról, mik a céljaik és mi a gondolkodásmódjuk”. Szerinte minden tűzszünet ellenőrizhető. Rubio megemlítette, hogy Szaúd-Arábiában tárgyalt az amerikai fél Ukrajnával a „területi engedményekről” is, de részletekbe nem bocsátkozott.
A külügyminiszter kijelentette, hogy az európai szövetségeseket be kell vonni minden, Ukrajnával kapcsolatos megállapodásba. „Úgy gondolom, hogy szükségszerűen be kell vonni őket” – fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte Oroszország a háború kezdete óta a vele szemben bevezetett európai szankciók eltörlését fogja követelni. A Washington által szorgalmazott, ukrajnai ásványkincsekről szóló amerikai–ukrán kétoldalú megállapodás Rubio szerint olyan üzlet lenne, amely érdekeltté tenné az Egyesült Államokat Ukrajna biztonságában. Ugyanakkor nem tett ígéretet arra, hogy Washington hivatalos biztonsági garanciákat nyújt Ukrajnának, miként azt Kijev feltételül szabta a megegyezéshez. „Nem tekinteném biztonsági garanciának, de minden bizonnyal, ha az Egyesült Államoknak olyan gazdasági érdekeltsége van, amely bevételt termel a mi népünknek és Ukrajna népének egyaránt, akkor nekünk is érdekünk fűződik az ország védelméhez” – fejtette ki.
Vérfürdőbe torkollott az ukránok kiűzése Oroszországból
Több mint 220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Kurszk megyében csak az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap…
Itt az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás részletei
Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, ami megakadályozza, hogy visszaélés történhessen –…
Március 15.: Magyar Péter pártcsaládja akkor is sérteget, ha üdvözli a magyarokat
Csúnyán mellélőtt Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének a pártcsaládja: üzentek a magyaroknak, de azt sem tudják, hogy milyen ünnep…
Videó: Orbán szerint a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké
A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján…
Március 15.: ez vár ránk a mai nemzeti ünnepünkön
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos…
Újra lesz saját tengeri kikötője a magyaroknak?
Rövidesen megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része, ami teljesen új lehetőségeket nyújt a hazai exportőr vállalatoknak a kivitelük…
Szijjártó: a háborúpárti liberális Brüsszel a 3. világháború kitörését kockáztatja
Az Európai Unió hamar elszigetelődhet a világpolitikában, ha a tagállami és brüsszeli liberális vezetők tovább akadályozzák az ukrajnai béketárgyalások sikerét…
Március 15.: ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel
Ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel, 1848-ban osztrák generálisok írták elő, hogyan kell élnünk, ma pedig…