Szentkirályi: Brüsszel zsebe nagyon mély és Bódis Kriszta van benne
Brüsszel zsebe nagyon mély és Bódis Kriszta van benne – jelentette ki Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, az elmúlt években a brüsszeli bürokrácia és a Soros-szervezetek összenőttek, a Soros-féle civil szervezetek pedig kijárták, hogy közvetlenül Brüsszelből kapják a pénzosztó helyeik a forrásokat, amit utána szétdobhatnak azoknak a civileknek, „akik felmondják szépen a brüsszeli leckét”. Olyan „éltanulóknak”, mint Bódis Kriszta, aki eltörölné a rezsicsökkentést – tette hozzá. A bejegyzésben hallható a Tisza Párt szaktanácsadója is, aki egy felvételen arról beszél, hogy a rezsicsökkentés egyfajta tudatformálás.
Szentkirályi Alexandra elmondta, Bódis Kriszta szerint a migráció nem válság, hanem esély. Emlékeztetett arra, hogy a szaktanácsadó ajánlója a nagy botrányt kavart Meseország mindenkié gendermesekönyvnek és írója a Csipke Józsika című LMBTQ-gyermekmesének is. Három tételből három felmondva, ezért pedig jár a pénz – jelentette ki a a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, hozzátéve: kiderült ugyanis, hogy az amerikai „korrupt dollárok mellett Bódishoz gurultak a brüsszeli eurók is”.
„20 millió Soroséktól, 20 millió az EU-ból és a Norvég Alaptól” – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra, aki szerint „jó példa ez arra, hogy ha az ember ügyesen felmondja a brüsszeli leckét, akkor csurran-cseppen, jönnek a korrupt dollárok és az eurók”. Úgy fogalmazott, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke azért akarja mindenáron beültetni Bódis Krisztát a Fővárosi Szociális Közalapítvány élére, „mert Brüsszelben tudják, hogy Bódis jól dolgozik a pénzéért”. Jól dolgozik a rezsicsökkentés eltörléséért, az illegális migráció támogatásáért, és „ezerrel tolja a genderpropagandát” is – jelentette ki Szentkirályi Alexandra.
Vérfürdőbe torkollott az ukránok kiűzése Oroszországból
Több mint 220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Kurszk megyében csak az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap…
Itt az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás részletei
Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, ami megakadályozza, hogy visszaélés történhessen –…
Március 15.: Magyar Péter pártcsaládja akkor is sérteget, ha üdvözli a magyarokat
Csúnyán mellélőtt Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének a pártcsaládja: üzentek a magyaroknak, de azt sem tudják, hogy milyen ünnep…
Videó: Orbán szerint a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké
A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján…
Március 15.: ez vár ránk a mai nemzeti ünnepünkön
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos…
Újra lesz saját tengeri kikötője a magyaroknak?
Rövidesen megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része, ami teljesen új lehetőségeket nyújt a hazai exportőr vállalatoknak a kivitelük…
Szijjártó: a háborúpárti liberális Brüsszel a 3. világháború kitörését kockáztatja
Az Európai Unió hamar elszigetelődhet a világpolitikában, ha a tagállami és brüsszeli liberális vezetők tovább akadályozzák az ukrajnai béketárgyalások sikerét…
Március 15.: ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel
Ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel, 1848-ban osztrák generálisok írták elő, hogyan kell élnünk, ma pedig…