LEGOLVASOTTABB











„Családüldözés zajlik Brüsszelben, Európa keresztény értékeit lábbal tiporják”

A normalitást képviselő erők tudják megmenteni Európát attól, hogy elveszítse alapértékeit, és biztosítani, hogy megőrizze versenyképességét – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter hétfőn Varsóban, Przemyslaw Czarnek volt lengyel oktatásügyi miniszterrel közösen tett sajtónyilatkozatában.

Az Európai Parlament épülete Strasbourgban, ahol a családvédelem helyett a migrációt helyezik előtérbe (Fotó: SITA/AP/Jean-Francois Badias)
❚❚

A Jog és Igazságosság vezette, előző lengyel kormány tagjaival – Przemyslaw Czarnek mellett Piotr Glinski volt kormányfőhelyettessel, kulturális és örökségvédelmi miniszterrel, valamint Marlena Malag volt családügyi miniszterrel – folytatott megbeszélését követően az MTI-nek adott nyilatkozatában Hankó Balázs hangsúlyozta: „a normalitást képviselő erők tudják megmenteni Európát attól a veszélytől, amelybe sodródott”. Kifejtette: látjuk, hogy „családüldözés zajlik Brüsszelben, Európa keresztény értékeit lábbal tiporják”, és mindez kihat Európa versenyképességére is. Felidézte: Varsóban hétfőn a lengyel uniós soros elnökség keretében versenyképességi tanácsülés zajlik, miközben „nem veszik észre azt, hogy Európa az alapértékeit veszíti el”. Közölte, éppen erről a problémakörről egyeztetett Przemyslaw Czarnekkel, Piotr Glinskivel és Marlena Malaggal. A találkozón megállapították, hogy Európában szükség van az alapértékekhez történő visszatérésre – számolt be Hankó Balázs. Ebben a vonatkozásban elsődlegesnek nevezte a család védelmét. „Ezt kell első helyre helyezni, nem pedig a migráció támogatását” – tette hozzá.

Przemyslaw Czarnek háláját fejezte ki, hogy Hankó Balázs a volt varsói kormány tagjaival tartott megbeszélést. Hozzátette, Lengyelországban „ma olyan emberek kormányoznak, akik tönkreteszik a kulturális intézményeket, a lengyel kultúrát és tudományt, a lengyel–magyar együttműködést”, valamint a Hankó Balázs által is említett értékeket: a családot, a keresztény gyökereket, az egyházat. Lengyelországban mindez a szemünk láttára megváltoztatja „a Nyugat civilizációját, amelyet egy másik, teljesen ismeretlen civilizációval helyettesítenének” – fogalmazott Czarnek. Reményét fejezte ki, hogy a májusi lengyelországi elnökválasztáson a jobboldali jelölt győz, és „megkezdődik a visszatérés a demokratikus erők kormányzásához”.

Küldj nekünk tippet




Vérfürdőbe torkollott az ukránok kiűzése Oroszországból

Több mint 220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Kurszk megyében csak az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap…

16. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Itt az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás részletei

Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, ami megakadályozza, hogy visszaélés történhessen –…

16. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Új információk szivárogtak ki Ferenc pápa klinikai állapotáról

Az orvosok heteken át minden este közleményben összegezték Ferenc pápa állapotának az alakulását, majd kétnaponként adtak információkat. E héten tovább…

16. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Belgrád és Pozsony után Romániában is utcára vonultak Brüsszel ügynökei

Bukarestben „az ország elszigetelődését ellenző”, Európa-párti tüntetést tartottak szombaton a kormány székháza előtti téren a civil szervezetek. Az Agerpres hírügynökség…

16. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Március 15.: Magyar Péter pártcsaládja akkor is sérteget, ha üdvözli a magyarokat

Csúnyán mellélőtt Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének a pártcsaládja: üzentek a magyaroknak, de azt sem tudják, hogy milyen ünnep…

16. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Puskaporos a hangulat Belgrádban, ahol ma bármi megtörténhet

Több tízezer ember érkezett szombaton Belgrádba arra a kormányellenes tüntetésre, amelyet a hónapok óta tiltakozó egyetemisták szerveztek.

15. 03. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 03. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Londoni parancs: Vlagyimir Putyin orosz elnöknek tárgyalóasztalhoz kell ülnie

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Vlagyimir Putyin orosz államfőnek előbb-utóbb tárgyalnia kell az ukrajnai békéről.

15. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Videó: Orbán szerint a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké

A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján…

15. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Március 15.: ez vár ránk a mai nemzeti ünnepünkön

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos…

15. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ursula von der Leyen legújabb ötletét a pénztárcánk is megérzi

A Fitch Ratings szerint semmi jóra nem számíthatunk az Európa felfegyverzésére előterjesztett 800 milliárd eurós „ReArm Europe” terv kapcsán, amely…

15. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra lesz saját tengeri kikötője a magyaroknak?

Rövidesen megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része, ami teljesen új lehetőségeket nyújt a hazai exportőr vállalatoknak a kivitelük…

14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország egyik régiójában szokatlanul korán halnak az emberek

Az előző évhez képest 0,8 évvel nőtt, ezzel 81,4 évre emelkedett az uniós tagországok állampolgárainak születéskor várható átlagos élettartama –…

14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: a háborúpárti liberális Brüsszel a 3. világháború kitörését kockáztatja

Az Európai Unió hamar elszigetelődhet a világpolitikában, ha a tagállami és brüsszeli liberális vezetők tovább akadályozzák az ukrajnai béketárgyalások sikerét…

14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így gyalázza a konzervatív választókat a szlovák libsik véresszájú főideológusa

A szlovák liberálisok „már nem csak emberbőrbe bújt disznókról, csürhéről, hordáról, csőcselékről beszélnek” a konzervatív választókkal kapcsolatban, „hanem arról is,…

14. 03. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Március 15.: ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel

Ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel, 1848-ban osztrák generálisok írták elő, hogyan kell élnünk, ma pedig…

14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij gondolatolvasóként folytathatja a pályafutását

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt állítja, hogy már előre kitalálta, mire is gondol az orosz elnök. Zelenszkij „előre megjósolhatónak és…

14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump súlyos vámokkal fenyeget az Európai Unióból származó alkoholtermékekre

Donald Trump amerikai elnök súlyos vámokat helyezett kilátásba az Európai Unióból az Egyesült Államokba exportált alkoholtermékekre az amerikai whiskey-re bejelentett…

14. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így vásárolják fel kilóra a kínaiak az EP-képviselőket

A belga szövetségi ügyészség azzal gyanúsítja a kínai Huawei vállalat lobbistáit, hogy több volt és jelenlegi európai parlamenti (EP-) képviselő…

14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.