A franciák kétharmada szerint az USA már nem tekinthető szövetségesnek
A franciák 75 százaléka gondolja azt, hogy az ukrajnai háború komoly kockázatot jelent Franciaország számára, s 59 százalékuk személyesen is veszélyeztetve érzi magát – derül ki egy felmérésből, amely szerint a franciák már nem számítanak az Egyesült Államok támogatására.
A Le Figaro című napilap hétvégi számának megbízásából az Odoxa-Backbone Consulting közvélemény-kutatóintézet által készített reprezentatív felmérés szerint ugyanakkor a franciák többsége támogatja az Emmanuel Macron államfő által bejelentetett intézkedéseket Ukrajna támogatására, így 64 százaléka támogatja a francia nukleáris védőernyő kiterjesztését más országokra, és 65 százalékuk egyetért a francia csapatok Ukrajnába küldésével egy esetleges orosz–ukrán békemegállapodás garantálása érdekében.
A franciáknak viszont csak 51 százaléka gondolja azt, hogy Franciaországnak és Európának akkor is segítenie kellene gazdaságilag Ukrajnának, ha ennek negatív következményei lennének a saját gazdaságukra nézve. Ez tíz százalékos visszaesést jelent a konfliktus elején mért véleményhez képest.
A felmérés szerint a köztársasági elnök tetszési indexe néhány nap alatt négy százalékponttal 29 százalékra emelkedett, s a franciák 43 százaléka gondolja úgy, hogy „jól képviseli Franciaországot külföldön”. Nemzetközi hitelessége azonban egy hét leforgása alatt hat pontot esett vissza, miután látogatása Washingtonban Donald Trump amerikai elnöknél hatástalannak bizonyult Ukrajna szempontjából. A felmérés szerint a franciák már nem számítanak az Egyesült Államok támogatására: 66 százalékuk szerint már nem tekinthető szövetségesnek.
Trump furfangos üzletet kötött Orbánnal
Az amerikai elnök, Donald Trump a múlt héten váratlanul nagyvonalú ajándékot adott Orbán Viktor magyar kormányfőnek. Engedélyezte számára, hogy Magyarország…
Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?
A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…
Így pihen a magyar az év utolsó heteiben
Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…
Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell
Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…
Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot
Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…
Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…
Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben
A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…
Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái
HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…





















