Adócsaló cégek, egyéni vállalkozók fiktív számlázási láncát leplezte le a NAV
Cégek és egyéni vállalkozók összefonódására bukkant a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számlaadatok vizsgálatakor, a revízió feltárta a fiktív számlázási láncot, amelyben az adókijátszás összege több mint 70 millió forint volt.
A NAV vasárnap az MTI-vel azt közölte, hogy az összefonódás célja az adóminimalizálás, a fiktív számlázás volt. Több egyéni vállalkozó csakis két kft.-nek számlázott rakodási tevékenységről. A két kft.-nek ugyanaz volt a tulajdonosa, az alvállalkozói pedig mind rokonokból és ismerősökből álló egyéni vállalkozók. Tényleges tevékenységük azonban nem a rakodás volt, hanem a rakodásról szóló fiktív számla kiállítása – írták.
A számlát még az online számla rendszerébe is feltöltötték, sőt határidőben és szabályosan benyújtották áfabevallásukat is, a költségvetésnek ugyanakkor egy forintnyi áfát sem fizettek. Minden számla készpénzes volt, és jellemzően a készpénzben fizethető legmagasabb összegről, másfél millió forintról szólt – olvasható.
Az ellenőrzés a két kft.-nél 73 millió forintnyi adókülönbözetet állapított meg. Az eljárás még folyamatban van, az adóbírság mértéke várhatóan 200 százalék lesz. A revízió megkezdése után az adózók változtattak gyakorlatukon: saját munkavállalókat foglalkoztatnak munkaviszonyban vagy alkalmi munkavégzéssel. Havonta a korábbi átlagos áfafizetési kötelezettség tíz-húszszorosát, a foglalkoztatottak utáni adók és járulékok öt-hétszeresét szerepeltetik bevallásaikban – tudatta közleményében a NAV.
Vérfürdőbe torkollott az ukránok kiűzése Oroszországból
Több mint 220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Kurszk megyében csak az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap…
Itt az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás részletei
Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, ami megakadályozza, hogy visszaélés történhessen –…
Március 15.: Magyar Péter pártcsaládja akkor is sérteget, ha üdvözli a magyarokat
Csúnyán mellélőtt Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének a pártcsaládja: üzentek a magyaroknak, de azt sem tudják, hogy milyen ünnep…
Videó: Orbán szerint a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké
A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján…
Március 15.: ez vár ránk a mai nemzeti ünnepünkön
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos…
Újra lesz saját tengeri kikötője a magyaroknak?
Rövidesen megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része, ami teljesen új lehetőségeket nyújt a hazai exportőr vállalatoknak a kivitelük…
Szijjártó: a háborúpárti liberális Brüsszel a 3. világháború kitörését kockáztatja
Az Európai Unió hamar elszigetelődhet a világpolitikában, ha a tagállami és brüsszeli liberális vezetők tovább akadályozzák az ukrajnai béketárgyalások sikerét…
Március 15.: ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel
Ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel, 1848-ban osztrák generálisok írták elő, hogyan kell élnünk, ma pedig…